Hírek, események / Korábbiak / 2010. év

Hírek, események

 

| 2017 | 2016 | 2015 | 2014 | 2013 | 2012 | 2011 | 2010 | 2009 | 2008 | 2007 |

 

2010

Pásztorjáték templomunkban

 

 

Az elmúlt évek hagyományát követve a téli szünetet megelőzően, majd Karácsony napján mutatták be a Piroskavárosi Általános Iskola tanulói betlehemes pásztorjátékukat, melyben, népies formában ismerhettük meg a Megváltó születését.

 

 

Harang-Szó

Megjelent a Harang-Szó című kiadványunk Karácsonyi (IX. évfolyam, 6. (36.)) száma, amely megtekinthető a Harang-Szó menüpont alatt és onnan le is tölthető pdf formátumban, illetve nyomtatott formában átvehető a plébánián és a templomban.

 

Kedves Gyerekek!
Ne feledkezzetek meg a rejtvényeink, feladványaink megfejtéséről és azoknak a határidőn belüli beküldéséről sem!

Ferences lelki nap

A Páduai Szent Antal Ferences Világi Rend Dél Magyarországi Régió közösségei december 18-án plébániánkon tartották meg találkozójukat. Délelőtt Salamon László esperes-plébános "Prófétaság az újszövetségben" című előadását hallgatta meg a közel negyven résztvevő. Délután Didák testvér Szent Ferenc prófétai küldetéséről elmélkedett, és a prófétaság jellemzőit elemezte a hallgatók bevonásával. A lelki nap zárásaként szentmisén vettek részt a megjelentek.

Karácsonyi jótékonysági hangverseny

 

 

December 17-én immár hatodik alkalommal rendezte meg templomunkban a Piroskavárosi Általános Iskola jótékonysági hangversenyét. A közel másfél órás előadás végén most sem maradt el a karácsonyi dalok közös éneklése.

 

 

Adventi lelkigyakorlat

Dr. Balogh József főiskolai tanár, Szeged-móravárosi plébános tartott adventi lelkigyakorlatot templomunkban három alkalommal, az esti szentmisék keretében.
Az első este Keresztelő Szent János személyén keresztül az Istennel való kapcsolatunkról hallottunk elmélkedést. A második alkalommal Szűz Mária volt az érdeklődésünk homlokterében, és az egyház titkában próbáltunk elmélyülni, melynek jó tagjai szeretnénk lenni. Az adventi előkészület harmadik napján az atya Szent Józsefet állította a lelkünk elé, és egy nagyon fontos és nehéz témakörről, az imádságról szólt.

Ferences lelki nap

 

 

Szent József-templom
2010. december 18.

 

 

Program:


10.00-10.15    Ima
10.15-11.00    Elmélkedés

/Prófétaság - Salamon László plébános/
11.00-12.00    Az előadás csoportos feldolgozása
12.00-13.00    Ebédszünet
13.00-13.15    Ima
13.15-14.00    Elmélkedés

/Szent Ferenc a próféta - Didák testvér/
14.00-15.00    Az előadás csoportos feldolgozása
15.00-15.15    Szünet
15.15-15.30    Összefoglalás
15.30-16.00    Szentségimádás, gyónási lehetőség
16.00-17.00    Szentmise

 

 

 

Adventi gyertyagyújtás

 

 

 

A hittanos gyerekek köszöntő műsora után, templomunkban is fellobbant az első adventi gyertya fénye, jelezve azt is, hogy megkezdődött az új egyházi év.

 

 

 

Meghívó

A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége Csongrádi Csoportja szeretettel meghívja Önt és kedves Családját 2010. november 30-án (kedden) 18 órára a Nagyboldogasszony plébánia nagytermébe, ahol Dr. Gőgh Edit ideggyógyász, pszichiáter főorvos tart előadást "Megbocsátás" címmel.
Mindenkit várunk, a belépés ingyenes, adományokat szeretettel elfogadunk!

Nyilvános könyv bemutató

MEGHÍVÓ

 

A csongrádi Tari László Múzeum

(Csongrád Megyei Önkormányzat Múzeuma) Szeretettel meghívja

 

Gyöngyössy Orsolya:
"Adom végbúcsúzásom, a legutolsó szólásom" Knapek Dezs
ő halotti búcsúztatói
című könyvének nyilvános bemutatójára

 

Helyszín: Tari László Múzeum (Iskola utca 2.)
Időpont: 2010. november 12. (péntek) 16:30

 

A könyvet bemutatja:

Prof. Barna Gábor tanszékvezető egyetemi tanár és Salamon László esperes

 

Közreműködik:

Almási-Szabó Tibor, A Múzsa Alapfokú Művészetoktatási Intézmény tanára

Mindenszentek napján

 

 

November 1-jén, Mindenszentek napján, 14 órától keresztutat végeztünk a temetői a stációknál, majd 15 órától ünnepi szentmisén vettünk részt a temetőben a Ravatalozónál. Így mindenki megemlékezhetett szeretteiről.

 

 

Harang-Szó

Megjelent a Harang-Szó című kiadványunk Mindenszenteki (IX. évfolyam, 5. (35.)) száma, amely megtekinthető a Harang-Szó menüpont alatt és onnan le is tölthető pdf formátumban, illetve nyomtatott formában átvehető a plébánián és a templomban.

 

Kedves Gyerekek!
Ne feledkezzetek meg a rejtvényünk megfejtéséről és annak határidőn belüli beküldéséről sem!

Téli időszámítás kezdete

 

Szombatról vasárnapra virradóra (2010. október 31.)
hajnal 3 órakor 2-re kell állítani az órákat!

 

Meghívó

A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége Csongrádi Csoportja szeretettel meghívja Önt és kedves Családját 2010. október 26-án (kedden) 18 órára a csongrádi Nagyboldogasszony Plébánia nagytermébe, ahol Dr. vitéz Varga Tibor jogtörténész tart előadást "A szent király kultusz kialakulása" - Szent István, Szent Imre, Szent László - címmel.
A belépés ingyenes, hozzájárulást az előadó költségeire szeretettel elfogadunk!

Püspöki mise templomunkban

 

 

Október 17-én vasárnap, dr. Kiss-Rigó László megyéspüspök úr ünnepi szentmisét mutatott be templomunkban. A szentmise keretében főpásztorunk megszentelte az új oltárt, felolvasóállványt és a templom belső terét.

 

 

Egri kirándulás

Meghívó

A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége Csongrádi Csoportja szeretettel meghívja Önt és kedves Családját 2010. október 21-én (csütörtökön) 19 órára a csongrádi Nagyboldogasszony Plébánia nagytermébe, ahol Hamar István ny. református lelkész tart előadást Irodalomóra a Zsoltárok könyvéből címmel.
A belépés ingyenes, hozzájárulást az előadó költségeire szeretettel elfogadunk!

Kirándulás Egerbe

A Szent József Plébánia és a Csongrádi Ferences Hagyományokért Egyesület
autóbusszal kirándulást szervez Egerbe 2010. október 16-án /szombaton/.

 

Tervezett program:

 

  • indulás a Szent József-templom elől 06.00 órakor;
  • 10.00-tól a Vár és a területén található látnivalók
    /Püspöki palota, Képtár, Panoptikum, ./ megtekintése;
  • 13.00-tól séta a Dobó téren és a belvárosban
    /Bazilika, Minorita templom, Érseki palota, Palóc múzeum, ./ látogatása;
  • 16.30-tól az egri program zárása a Szépasszony völgyében;
  • hazaindulás 18.00 órakor, várható érkezés 21.30 órakor.

 

Jelentkezés október 11-ig, az útiköltség 2.500 Ft/fő egyidejű befizetésével

a plébánia irodán.
35 fő megléte esetén további jelentkezést nem tudunk elfogadni.

Harang-Szó

Megjelent a Harang-Szó című kiadványunk augusztusi ((nyári) IX. évfolyam, 4. (34.)) száma, amely megtekinthető a Harang-Szó menüpont alatt és onnan le is tölthető pdf formátumban, illetve nyomtatott formában átvehető a plébánián és a templomban.

 

Kedves Gyerekek!
Ne feledkezzetek meg a rejtvényünk megfejtéséről és annak határidőn belüli beküldéséről sem!

II. Ferences Napok a Piroskavárosi Plébánián

Július 31-én és augusztus 1-én, immár második alkalommal szervezte meg plébániánk és a Csongrádi Ferences Hagyományokért Egyesület (CSFHE) két napos rendezvénysorozatát, a Ferences napokat, ezzel is ápolva az itt szolgált "barátok" emlékét. Szombaton Salamon László esperes-plébános megnyitó szavait követően számos rendezvény és program vette kezdetét, melyeket nagy érdeklődés kísért a gyerekek és a felnőttek részéről egyaránt.

A vasárnap délelőtti Porciunkula-búcsúi szentmisét, mely körmenettel zárult, Urbán Gábor rákosszentmihályi esperes-plébános mutatta be.

Rádió interjú

 

Július 30-án pénteken délelőtt, akik hallgatták a Mária Rádió, Napindító című, Reggeli magazinműsort 8.20 és 8.30 között, azok biztosan örömmel tapasztalták, hogy a műsorvezető a mi plébánosunk Salamon László nevét mondta be, majd egy rövid élő telefonos interjú erejéig el is beszélgetett vele.

A téma a Csongrádi Ferences Hagyományokért Egyesület és a FERENCES NAPOK A PIROSKAVÁROSI PLÉBÁNIÁN rendezvénysorozat volt.

 

Benedek Sándor atya aranymiséje

 

Pappá szentelésének 50. évfordulója alkalmából aranymisét mutatott be templomunkban Benedek Sándor c. esperes, ny. plébános. Az ünnepi szentmisén Salamon László esperes-plébános köszöntötte Sándor atyát. A szertartás lezárásaként aranymisés áldásban részesültek a jelenlévők.

 

 

II. Ferences Napok - A Piroskavárosi Plébánián

II. FERENCES NAPOK - A PIROSKAVÁROSI PLÉBÁNIÁN
2010. július 31 - augusztus 1.

 

Szombat
09.00 - 16.00:  Kézművesek, kiállítók, árusok jelenléte a templom körül
09.30:  Fúvószene a templom előtt
09.45:  Megnyitó
10.00 - 12.30:  Családi Nap
   Programok, rendezvények:
   -  játékos sorversenyek, kerékpáros ügyességi verseny, társasjátékok,
      papír pillangó röptetés gyerekek számára;
   -  íjászkodás;
   -  fafaragás, kürtöskalács sütés;
   -  borverseny /kiírás szerint/.
12.30 - 14.00:  Ebéd a templomkertben (Alföldi gulyásleves)
   Igényét kérjük jelezni a Plébánia Kolostor épületében,
   július 27-30
/kedd-péntek/ 09.00-13.00 óra között,
   illetve a helyszínen 10 óráig, melyhez támogatást elfogadunk.
14.00 - 14.30:  Borverseny eredményhirdetése
14.45:  Gépjárművek megáldása
15.30:  Kis Didák ferences szerzetes tanítása
16.30:  Tárogató zene a templomtoronyból
17.00:  Gitáros szentmise
18.30:  Agapé
19.30:  Szentségimádás, elmélkedés

 

Vasárnap
09.30:  Porciunkula-i búcsúi szentmise és körmenet
   Bemutatja:  Urbán Gábor esperes-plébános

A SZÍV - Szentjánosbogár Lelkinapok 2010 - Csongrád

 

| 2017 | 2016 | 2015 | 2014 | 2013 | 2012 | 2011 | 2010 | 2009 | 2008 | 2007 |

 

Fel!

 

Hittanos kirándulás Péliföldszentkereszten

 

Idén immár negyedik alkalommal került sor a hittanos gyermekek, mintegy a tanévet is lezáró nyári táboroztatására. A szállásunk ismét az igen jó adottságokkal és lehetőségekkel bíró Péliföldszentkereszten volt, mint 2007-ben az első kirándulásunk alkalmával.

 

 

Szállást keresünk!

A SZÍV Szentjánosbogár tábor kerül megrendezésre Csongrádon július 4 - 9 között, amire az egész országból érkeznek 10 - 16 éves gyermekek és fiatalok.

 

Csak akkor tudjuk ezt a tábort eredményesen megrendezni, ha találunk olyan jószívű családokat, akik befogadnak résztvevőket erre a pár napra, önzetlenül szállást, reggelit és vacsorát biztosítva nekik.

 

Kérjük, hogy aki teheti, és jó szándékkal befogadna erre a pár napra gyerekeket, jelezze ezt a plébánián.

Isten hozta körünkben ...

 

Június 14-e óta Hüse József személyében kisegítő lelkész szolgál a csongrádi plébániákon, akit templomunkban 20-án a szentmise előtt köszöntöttek és fogadtak a hívek. Az üdvözlő szavak után az atyának átadták a szívélyes fogadtatást jelképező kenyeret és a sót.

 

 

Tanévzáró koncert a hittanos gyerekek közreműködésével

Május 30-án a Nagyboldogasszony templomban, majd június 12-én templomunkban is bemutatták a hittanos gyerekek, mit tanultak ebben a tanévben. Mint a kistemplomi megnyitón hallhattuk - nem ebből a célból készült a műsor, inkább a közös hálaadás volt az, amiért szerveződött a koncert, azért, hogy az egész hívő közösség így - a legkisebbektől a legnagyobbakig - együtt mondjon köszönetet Istennek az egész éves gondviseléséért.

Szép gondolat volt, amikor arról volt szó, hogy a keresztény zene kétszeres imádság, mert egyrészt már a zene maga felemel bennünket az Istenhez. Ehhez jön még a szöveg, ami - mint azt hallhattuk is - a legegyszerűbb dal esetében is kis imádság. És mivel az imádság mindig találkozás Istennel, ezért arra kérték a közönséget, hogy tegyék le terheiket az Isten kezébe, hogy készek legyünk erre a találkozásra. Valóban felemelő érzés volt látni előbb az óvodásokat, aztán az iskolásokat, az ifjúsági hittanosokat, majd a felnőtt korosztállyal kiegészült kórust, amint énekelve tettek tanúbizonyságot hitükről. A műsor érdekessége, hogy mind a hat óvodából és mind az öt iskolából képviselte valaki a hittanosokat. A színvonalas zenei kíséret igazán élvezhetővé tette a dalokat. A műsor abban a reményben záródott, hogy sikerült minden jelen lévőnek letennie egy pár percre a gondjait, hogy megérinthesse őket az isteni jelenlét, és hogy ebben a találkozásban mindenki kapott valami "ajándékot", békét, vagy örömet, vagy épp a reménységet.

Harang-Szó

Megjelent a Harang-Szó című kiadványunk júniusi ((nyári) IX. évfolyam, 3. (33.)) száma, amely megtekinthető a Harang-Szó menüpont alatt és onnan le is tölthető pdf formátumban, illetve nyomtatott formában átvehető a plébánián és a templomban.

 

Kedves Gyerekek!
Ne feledkezzetek meg a rejtvényünk megfejtéséről és annak határidőn belüli beküldéséről sem!

Úrnapi körmenet

 

Templomunkban az Úr Testének és Vérének ünnepén a szentmisét Salamon László esperes-plébános mutatta be, majd a szertartás körmenettel folytatódott a templom mellett felállított, virágokkal feldíszített négy oltárnál. A tovahaladó Oltáriszentség elé a gyerekek rózsaszirmot szórtak. Az Úrnapi ünnepség közös imával és a himnuszok eléneklésével fejeződött be.

 

Orbán-napi búcsú

Hagyományt követve, május 30-án vasárnap délután, a bokrosi határrészben található Szent Orbán pápa szobránál mutatott be szentmisét Cibian Miklós káplán. Prédikációjában röviden kitért Orbán pápa életére és tevékenységére.
A hagyomány szerint, ha Orbán megvédte a szőlőt a fagytól, akkor borral vendégelték meg a szentet, ha viszont fagykáruk lett a gazdáknak, akkor megvesszőzték a szobrát.

Lelki délután Danko Perutina atyával

Templomunkba látogatott Danko Perutina ferences szerzetes, medjugorjei plébániai vikárus, akit Salamon László plébános atya köszöntött. A program első részeként az Elizeus Szolgáló Csoport tagjainak vezetésével és gitár kíséretével dicsőítő dalokat énekeltünk. Ezután a rózsafüzért imádkoztuk el, majd Danko atya tanítását hallgattuk meg. A gitáros-énekes közreműködéssel celebrált esti szentmisét Cibian Miklós káplán a vendég atyával közösen mutatta be.

Befejezésként szentségimádás zárta a programot a kihelyezett Oltáriszentség előtt. Sokan részt vettek ezen imatalálkozón nem csak városunkból és a környező településekről, de még a romániai Temesvárról is érkezett egy autóbuszos csoport. A lelki délután hangulata mindenkit magával ragadott. Jó érzés volt hallani, ahogy a hangos énekszótól és imádkozástól zengett a templomunk.

Jézus szeret minden kicsi gyereket ...

 

Tanévzáró koncert a hittanos gyerekek közreműködésével.
A Nagyboldogasszony Templomban:

2010. május 30-án, 16 órakor.

 

A Szent József Templomban:

2010. június 12-én, 16 órakor.
Szeretettel várunk mindenkit a közös hálaadásra.

 

Fórum

Kedves Látogatóink!
Örömmel tájékoztatjuk Önöket, hogy május 23-án, Pünkösdvasárnap napján, elindítottuk Fórum nevű új interaktív szolgáltatásunkat, melybe várjuk hozzászólásaikat, ötleteiket, témajavaslataikat, véleményeiket.

Kirándulás Mátraverebély-Szentkútra

 

 

A csongrádi plébániák híveinek 53 fős csoportja autóbuszos kiránduláson vett részt. Az út első állomásaként Hollókőre látogattunk el, ahol a kis település utcáin sétálva gyönyörködhettünk a régi házak és a táj szépségében. Ezt követően érkeztünk fő uticélunkhoz, Mátraverebély-Szentkútra. A templomban ferences atya köszöntött bennünket, majd szentmisén vettünk részt, melyet Cibián Miklós káplán atya mutatott be. A kegyhellyel való rövid ismerkedés után Gyöngyösre utaztunk, ahol megcsodáltuk a Ferences templomot és a középkori eredetű Ferences Műemlék Könyvtárat.

 

 

Meghívó

LELKI DÉLUTÁN CSONGRÁDON A MEDJUGORJE-I FRA DANKO PERUTINA ATYÁVAL
2010. május 29-én, 15.30 - 20.00 óráig
HELYSZÍN: SZENT JÓZSEF TEMPLOM CSONGRÁD, PIROSKA JÁNOS TÉR 4.
Program: Dicsőítés az Elizeus Szolgáló Csoporttal, Rózsafüzérek imádkozása, Tanítás, Szentmise, Szentségimádás, Gyónási lehetőség.
Autóbusszal érkező testvéreket kérjük, hogy regisztráljanak!
Regisztrálás: Sallainé Gresó Klárinál, Tel.: 30/527-2614,

vagy e-mail: csongrad@gmail.com

Meghívó

A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége Csongrádi Csoportja szeretettel meghívja Önt és kedves Családját 2010. május 25-én (kedden) 18 órára a csongrádi Nagyboldogasszony plébánia nagytermébe, ahol P. Bátor P. Botond a Pálos rend tartományfőnöke tart diavetítéses előadást "A Pálos rend története Magyarországon a történelmi dokumentumok fényében" címmel.
A belépés ingyenes, hozzájárulást az előadó költségeire szeretettel elfogadunk!

Meghívó

Szeretettel hívunk minden érdeklődőt

Dr. Korzenszky Richárd OSB tihanyi perjel előadására
2010. május 17-én, hétfőn 17 órára tiszaalpári kolostorunkba.

Az est mottója: "Hazádnak rendületlenül."
Szent Benedek Leányai

Meghívó

A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége Csongrádi Csoportja szeretettel meghívja Önt és kedves Családját 2010. május 11-én (kedden) 18 órára a csongrádi Nagyboldogasszony plébánia nagytermébe, ahol Hamar István ny. református lelkész tart előadást "Teremtéshit a mai világban" címmel.
A belépés ingyenes, hozzájárulást az előadó költségeire szeretettel elfogadunk!

Részvétel főzőversenyen

 

 

Az elmúlt évek hagyományát követve plébániánk is részt vett az Ifjúság téren május 2-án megtartott GASZTROMÁNIA 2010 főzőversenyen, melynek keretében ebédre hívtuk a családokat. A menü ez alkalommal alföldi gulyásleves és házi sütésű rétes volt.

 

 

Anyák napi megemlékezés

 

Templomunkban május 2-án a szentmise után a hittanos gyerekek és a Csongrádi Versmondók Köre tagjainak közös műsorával köszöntöttük az anyákat és a nagymamákat. Az összeállítás végén hittanosaink - a templom előtt, egy-egy szál virág átadásával kedveskedtek az ünnepelteknek.

 

 

Mátraverebélyi kirándulás

Május 19-én autóbuszos utat szervezünk Nemzeti Kegyhelyünkre,

Mátraverebély-Szentkútra.


    Az út első állomásaként ellátogatunk Hollókőre, majd délben szentmisén veszünk részt Mártaverebély-Szentkúton, ahol a Rendházban külön rendelés alapján lehetőségünk lesz ebédelésre is, - raguleves és grízes tészta - 800 Ft/adag áron.


    A hazavezető úton felkeressük a gyöngyösi ferences templomot és a Műemlék Könyvtárat, rövid sétát teszünk Gyöngyös belvárosában.


    Jelentkezés május 14-ig, az útiköltség 3.500 Ft/fő egyidejű befizetésével a Plébániák irodáiban. 50 fő megléte esetén további jelentkezést nem tudunk elfogadni.

 

Indulás:

 

  • Nagyboldogasszony-templom elöl 05.00 órakor;
  • Szent József-templom elöl 05.10 órakor.

 

Tervezett időrend:                                               Távolság:


Érkezés Hollókőre:  09.00   /szabad program/ 210 km
Indulás Mátraverebély-Szentkútra:  11.00
Érkezés:  11.50                                                       30 km
Szentmise:  12.00
13.00-tól ebéd, majd szabad program /keresztút, barlang látogatás/
Indulás Gyöngyösre:  15.00
Érkezés:  16.00                                                        40 km
Indulás Csongrádra:  17.30
Érkezés:  20.30-21.00 óra között                         160 km

Fémhulladék gyűjtés

A Szent József Plébánia ifjúsági rendezvényei,

a hittanosok nyári kirándulásának támogatásához fémhulladék gyűjtést szervez:

 

május 7-én /péntek/ 13.00 - 16.00 és május 8-án /szombat/ 10.00 - 16.00
valamint,
május 14-én /péntek/ 13.00 - 16.00 és május 15-én /szombat/ 10.00 - 16.00
valamint,
május 21-én /péntek/ 13.00 - 16.00 és május 22-én /szombat/ 10.00 - 16.00
óra között.

 

Az átvétel helye: a Plébánia udvara

 

Kérjük, hogy veszélyes anyagot tartalmazó hulladékot,
pl. hűtőszekrény, számítógép, ne szállítsanak hozzánk.

Meghívó

A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége Csongrádi Csoportja szeretettel meghívja Önt és kedves Családját 2010. május 5-én (szerdán) 18 órára a csongrádi Nagyboldogasszony plébánia nagytermébe, ahol Mácz István író tart előadást "Csodálkozásaim..." címmel.
Mácz István könyvei a helyszínen megvásárolhatók, és dedikáltathatók.
A belépés ingyenes, hozzájárulást az előadó költségeire szeretettel elfogadunk!

Meghívó

A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége Csongrádi Csoportja szeretettel meghívja Önt és kedves Családját 2010. április 15-én (csütörtökön) 19 órára a csongrádi Nagyboldogasszony Plébánia nagytermébe, ahol Osztie Zoltán a KÉSZ országos elnöke "A házadért való buzgóság emészt..." címmel előadást tart.
A belépés ingyenes, hozzájárulást az előadó költségeire szeretettel elfogadunk!

Húsvét vigíliája, Nagyszombat

Nagyszombaton este templomunk előtt kezdődött a föltámadási vigília, melynek első részében Cibian atya a megszentelt tűzről meggyújtotta az új húsvéti gyertyát, ami Krisztust "a világ Világosságát" idézi fel a keresztények előtt. A templomban felhangzott az Exultet - Örömének, majd a Homilia után a Keresztkút megáldása és a vízszentelést követően a hívek közösen újították meg a keresztségben tett fogadalmukat. A szertartás része volt a templomon kívüli körmenet is, melyben a hívők a külvilág felé is jelét adták hitüknek és örömüknek.

Temetői keresztút

 

Nagypénteken délután a csongrádi temetőben a hívek sokasága előtt szentelte fel Salamon László esperes-plébános az újjáépített keresztutat. Bevezető gondolataiban megköszönte Csongrád Város Önkormányzatának, hogy építészetileg helyreállítatták a stációkat, méltatta a csongrádi patrióta - Túri Ferenc festő - alkotását, és köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik anyagiakkal, vagy más módon hozzájárultak, hogy újra vannak keresztúti állomások a temetőben. Képriportunk felvételei a tizenhárom kültéri állomásnál, illetve a temetői kápolnában található XIV. stációnál készültek, ahol közös imádsággal emlékeztek Jézus szenvedése közben végigjárt útra a hívek.

 

Megkezdődött a nagyhét

 

Virágvasárnappal, március 28-án megkezdődött a nagyhét, a húsvétra felkészítő nagyböjt utolsó időszaka. Templomunkban is megemlékeztünk Jézus ünnepélyes jeruzsálemi bevonulásáról, a virágvasárnapi szentmise a templom előtt kezdődött. Cibian atya megáldotta a barkaágakat, majd körmenetben vonultunk a templomba, ahol felhangzott Jézus szenvedéstörténete a Passió is.

 

Kerékpáros keresztútjárás

Az előző év hagyományát követve a csongrádi plébániák hívei újra egy kerékpáros keresztútjárást tartottak, mely során a - Malom épület előtti, Kő kereszt, Ibolyás úti, Mária szobor, Tombácz úton lévők, Lantos kereszt, Schwechtje kereszt, Mészáros kereszt, illetve a Tiszaoldali körforgalomnál található kereszteket és szoborcsoportokat kereste fel az esős időjárás ellenére az arra vállalkozók 32 fős csapata.

Az állomásoknál végzett közös imádság után a résztvevők tájékoztatást kaptak a felkeresett keresztek történetéből, a határrészre jellemzőkből.
Az út során szervezők felhívták a figyelmet egyes keresztek elhanyagolt állapotára, felújítókat keresve ezekre, aminek jó példája a Budai Nagy Antal utcai Kő kereszt és az Ibolyás úti kereszt rendbetétele, utóbbinak áldására is sor kerül a március 27-i kerékpáros keresztúton.

Harang-Szó

Megjelent a Harang-Szó című kiadványunk Húsvéti ((áprilisi) IX. évfolyam, 2. (32.)) száma, amely megtekinthető a Harang-Szó menüpont alatt és onnan le is tölthető pdf formátumban, illetve nyomtatott formában átvehető a plébánián és a templomban.

 

Kedves Gyerekek!
Ne feledkezzetek meg a rejtvényünk megfejtéséről és annak határidőn belüli beküldéséről sem.

A SZENTATYA, XVI. BENEDEK PÁPA ÜZENETE

A XXV. IFJÚSÁGI VILÁGNAP ALKALMÁBÓL
(2010. március 28.)

 

"Jó Mester! Mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?" (Mk 10,17)

 

Kedves barátaim!

 

Erre az évre esik a Tiszteletre Méltó II. János Pál pápa kezdeményezésére alapított Ifjúsági Világnap huszonötödik évfordulója, amely a világ hívő fiataljainak éves találkozójául szolgál. Prófétai kezdeményezés volt ez, amely bőséges gyümölcsöt hozott, lehetővé téve, hogy a fiatal keresztény generációk találkozzanak egymással, meghallgassák Isten igéjét, felfedezzék az Egyház szépségét és olyan erős hitélményekben részesüljenek, amelyek sokakat arra a döntésre késztettek, hogy teljesen Krisztusnak szenteljék magukat.

 

A jelenlegi, XXV. Ifjúsági Világnap egy fontos állomás a következő világtalálkozó felé vezető úton, amelyet 2011 augusztusában Madridban tartunk, és ahol reményeim szerint sokan élhetitek majd meg a kegyelem ajándékát.

 

Az ünnepre való felkészülés jegyében szeretnék ajánlani nektek néhány szempontot a világnap idei témájával kapcsolatban: "Jó Mester! Mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?" (Mk 10,17), amelyet Jézus és a gazdag ifjú találkozásának evangéliumi jelenetéből vettünk; ezzel a témával már II. János Pál pápa is foglalkozott 1985-ben egy gyönyörű levélben, amelyet akkor először intézett a fiatalokhoz.

Nyári időszámítás kezdete

Szombatról vasárnapra virradóra (2010. március 28.)
hajnal 2 órakor 3-ra kell állítani az órákat!

 

NYÁRI HIVATÁSTISZTÁZÓ LELKIGYAKORLAT A MÁTRÁBAN

Szeretettel várjuk a 17 - 35 éves lányokat

a Ferences Szegénygondozó Nővérek szervezésében
egy kalandos "felfedezőútra"
közösségben - keresve - imádkozva - csendben - elmélkedve -
természetben járva - beszélgetésekkel - előadásokkal
szeretnénk Istent mélyebben felfedezni és a krisztusi közösséget megtapasztalni.
Ha ezekre te is vágyat érzel, akkor szeretettel hívunk a lelkigyakorlatunkra!

www.szegenygondozo.ofm.hu

Böjte Csaba templomunkban

A tavasz első napjának délutánján a Szent József templom vendége volt Böjte Csaba OFM dévai ferences szerzetes, aki a KÉSZ Csongrádi Csoportjának meghívására érkezett városunkba. Csaba testvér derűs hangulatú, közvetlen, barátságos szavait több mint 200 érdeklődő hallgatta. Az általa létrehozott gyermekmentő szervezetről, annak céljairól, a gyerekekről, a házakról és a működésükről beszélt nagy-nagy szeretettel. Szólt még templomunk védőszentjéről, Szent Józsefről is.

Előadását a Szent Ferenc Alapítvány Nagyszalontai Gyermekvédelmi Központjából érkezett 22 gyermek műsora színesítette, akik nagyböjti énekekkel és versekkel készültek. Bemutatkozott a csíkszeredai ROLE együttes is, akik régi, katolikus templomi énekeket adtak elő mai hangszerelésben.

> www.role.hu < | > www.devaigyerekek.hu <

Templomunk búcsúja

 

Templomunk védőszentjének, Szent Józsefnek az ünnepén a szentmisét P. Hesz Vince Dénes OFM, a Szeged - Alsóvárosi templom segédlelkésze mutatta be. A hitről és a hűségről beszélt, mely fogalmak szorosan összekapcsolódtak Szent Józsefnek az életével. A prédikáció többször visszatérő kérdése volt: "Ha eljön az ember fia, talál-e majd hitet a Földön?"

 

Kerékpáros keresztútjárás

Húsvétra történő felkészülés jegyében március 27-én délután
kerékpáros keresztútjárásra kerül sor a csongrádi plébániák szervezésében.

 

Indulás: 13.00 órakor a Piroskavárosi Szent József-templom elől.

 

A tervezett útvonal hossza 15 km.

Nagyböjti lelkigyakorlat

 

Az idén a nagyböjti lelkigyakorlati esték rendhagyó módon kerültek megtartásra. Március 11-én és 12-én a nagytemplomban, 13-án pedig templomunkban tartotta Ft. Gordos Ferdinánd orosházi esperes, magyarbánhegyesi plébános. Az atya a lelkigyakorlat első napján a szenvedésről, a második napon az élő Istenről, a harmadikon pedig a böjtről elmélkedett.

 

Meghívó

A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége
Csongrádi Csoportja

 

szeretettel meghívja Önt és kedves Családját

 

2010. március 23-án (kedden)
18 órára

Templomunk búcsúja

Március 21-én a vasárnapi szentmisében tartjuk templomunk búcsúját.

 

A szentmisét bemutatja:
P. Hesz Vince Dénes OFM a Szeged - Alsóvárosi templom segédlelkésze.

Meghívó

A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége
Csongrádi Csoportja

 

szeretettel meghívja Önt és kedves Családját

 

2010. március 21-én (vasárnap)
15 órára

Meghívó

A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége
Csongrádi Csoportja

 

szeretettel meghívja Önt és kedves Családját

 

2010. február 17-én (szerdán)
18 órára

Harang-Szó

Megjelent a Harang-Szó című kiadványunk februári ((téli) IX. évfolyam, 1. (31.)) száma, amely megtekinthető a Harang-Szó menüpont alatt és/vagy onnan le is tölthető pdf formátumban, illetve nyomtatott formában átvehető a plébánián és a templomban.

CSFHE - Közgyűlési meghívó

A Csongrádi Ferences Hagyományokért Egyesület
2010. február 10-én, (szerdán) 17.30 órai kezdettel
tartja a 2009. évi beszámoló közgyűlését.

>> CSFHE <<

Magyar Kultúra Napja

Az érdeklődők január 22-én együtt ünnepelték meg a Magyar Kultúra Napját a Kolostor épület könyvtártermében. A zenei kísérettel, közösen elénekelt Himnusz hangjait követően Salamon László esperes-plébános köszöntötte a megjelenteket. Megnyitó szavaiban hangsúlyozta, hogy a rendezvény célja a magyar, írott kultúra megismerése és megszeretése. Ezen a napon kiváló írónkra, Mikszáth Kálmánra emlékeztünk. Az író életrajzát a Piroskavárosi Általános Iskola lelkes kis tanulói ismertették. Műveiből felolvasva közelről hallhattuk nagy írónk gondolatait.

Ferences esték Csongrádon

Megkezdődött a ferences lelkiséget bemutató előadássorozat január 19-én a plébániánk melletti Kolostor épület könyvtártermében. Az előadást Kiss Didák, a Szegedi Ferences Rendház házfőnöke vezette a közel harmincfős hallgatóság bevonásával és aktív részvételével. Az est fő témája a kísértés és a próbatétel bemutatása volt Szent Ferenc példáján keresztül. Kerekes László, a ferences világi rend tagja megtörtént esetekkel világított rá arra, hogy ezek a fogalmak hogyan nyilvánulnak meg a mai életünkben.

A sorozat további előadásaira havonta egy alkalommal, keddi napokon kerül sor, a 17 órakor kezdődő szentmisét követően. A legközelebbi előadás február 16-án lesz.

Meghívó

A Szent József Plébánia és a
Csongrádi Ferences Hagyományokért Egyesület
szeretettel meghívja Önt és érdeklődő ismerőseit
2010. január 22-én, pénteken a

 

Magyar Kultúra Napja

 

alkalmából
10.00-16.00 óra közötti időpontban
tartandó irodalmi napra.

Hírek, események

 

| 2017 | 2016 | 2015 | 2014 | 2013 | 2012 | 2011 | 2010 | 2009 | 2008 | 2007 |

 

Fel!

 

Hírek, események / Korábbiak / 2010. év