Hirdetések / Korábbi hirdetéseink / 2011. év

Hirdetések

| 2021 | 2020 | 2019 | 2018 | 2017 | 2016 | 2015 | 2014 | 2013 | 2012 | 2011 | 2010 | 2009 | 2008 |

Szent József templom hirdetései     •     2011

2011. december 25.

December 26-án hétfőn, Karácsony 2. napján, (Szent István első vértanú ünnepén) templomunkban 8.30 órakor lesz szentmise.

December 31-én 17.00 órakor év végi hálaadó szentmisét mutatunk be templomunkban.

Január 1-jén az ünnepi szentmise reggel 8.30-kor kezdődik.

Megjelent a Harang-Szó karácsonyi száma, mely megtalálható az újságos asztalon.

Köszönetet mondunk mindazoknak, akik bármilyen módon szebbé tették templomunk karácsonyát. Köszönjük a fenyőfákat és pénzadományokat; a takarítást, díszítést a Betlehem elkészítését; az énekkar és a ministránsok szolgálatát; a pásztorjátékban szereplő iskolások és felnőtt segítők közreműködését.

Kegyelmekben gazdag, áldott, békés, szent karácsonyi ünnepeket kívánunk

minden kedves testvérünknek és szeretteiknek.

2011. december 18.

December 18-án vasárnap (azaz a mai napon), 17.00 órai kezdettel a 4. adventi gyertya gyújtására kerül sor a Városháza előtti téren. Ünnepi műsort adnak a Piroskavárosi Általános Iskola tanulói. Minden kedves érdeklődőt szeretettel hívunk és várunk a rendezvényre.

Kérjük a kedves testvéreket, ha családtagjaik, ismerőseik között vannak olyan idősek, vagy betegek, akik már nem tudnak a templomba eljönni, szíveskedjenek velük megbeszélve, nevüket, címüket, telefonszámukat bejelenteni a sekrestyében, vagy a plébánián, hogy Karácsony előtt őket otthonukban fel tudjunk keresni, elvégezhessék szentgyónásukat, szentáldozásukat.

December 25-én vasárnap, Karácsony napján, a 8.30 órakor kezdődő ünnepi szentmise elején Betlehemes műsort adnak a Piroskavárosi Általános Iskola tanulói.

December 26-án hétfőn, Karácsony 2. napján, (Szent István első vértanú ünnepén) templomunkban 8.30 órakor lesz szentmise.

2011. december 11.

December 14-én, szerdán 17.00 órai kezdettel, Bibliaóra lesz a Plébánia Könyvtár termében.

December 16-án, pénteken 15.30 órai kezdettel, Karácsonyi Jótékonysági Hangverseny lesz templomunkban a Piroskavárosi Általános Iskola szervezésében. A plakát a hirdetőtáblán megtekinthető.

Kérjük a kedves testvéreket, ha családtagjaik, ismerőseik között vannak olyan idősek, vagy betegek, akik már nem tudnak a templomba eljönni, szíveskedjenek velük megbeszélve, nevüket, címüket, telefonszámukat bejelenteni a sekrestyében, vagy a plébánián, hogy Karácsony előtt őket otthonukban fel tudjunk keresni, elvégezhessék szentgyónásukat, szentáldozásukat.

2011. december 4.

Az adventi időszakban a hajnali - Roráte - szentmisék rendje a következőképpen alakul, (itt) a Szent József Templomban (november 29-től - december 22-ig) kedden, szerdán és csütörtökön, reggel 7.00 órakor kezdődnek! A pénteki, szombati és vasárnapi szentmisék rendje nem változik!

Az adventi koszorún lévő gyertyákat a vasárnapi szentmisékben a hittanosok színes műsor keretében gyújtják meg (ahogyan azt ma is tették).

December 7-én, szerdán 18.00 órai kezdettel, Bibliaóra lesz a Plébánia Könyvtár termében.

December 10-én (szombaton) és 11-én (vasárnap), adventi lelkigyakorlat lesz templomunkban. A vasárnapi szentmisében megemlékezünk Plébániánk fennállásának 75. évfordulójáról is. Mind két napon a szentbeszédeket a Szeged Alsóvárosi Ferences templom plébánosa Kamil atya mondja. Kérjük a kedves híveket, hogy a karácsonyi szentgyónásukat a lelkigyakorlat alkalmával szíveskedjenek elvégezni. Gyóntatás a szentmisék előtt, alatt és után is lesz.

Karácsonyi csomagok készítésére még szívesen fogadunk pénzbeli vagy tartós élelmiszer adományokat, amelyeket a plébániára lehet behozni a szentmisék előtt és után illetve az iroda nyitvatartási ideje alatt december 18-ig.

Megérkeztek a 2012-es naptárak, kalendáriumok, karácsonyi képeslapok, amelyek az újságos asztalon megtalálhatók, és az ott feltüntetett árakon megvásárolhatók.

2011. november 27.

November 27-én vasárnap (azaz a mai napon), 17.00 órai kezdettel Adventi gyertyagyújtásra kerül sor a Városháza előtti téren. Ünnepi műsort adnak a Nagyboldogasszony Katolikus Általános Iskola tanulói. Minden kedves érdeklődőt szeretettel hívunk és várunk a rendezvényre.

Az adventi időszakban a hajnali - Roráte - szentmisék rendje a következőképpen alakul, (itt) a Szent József Templomban (november 29-től - december 22-ig) kedden, szerdán és csütörtökön, reggel 7.00 órakor kezdődnek! A pénteki, szombati és vasárnapi szentmisék rendje nem változik!

Az adventi koszorún lévő gyertyákat a vasárnapi szentmisékben a hittanosok színes műsor keretében gyújtják meg (ahogyan azt ma is tették).

November 30-án, szerdán 18.00 órai kezdettel, Bibliaóra lesz a Könyvtár teremben.

December 1-én, csütörtökön 15.00 órától a Jézus Szíve Család Csoport imaórát tart templomunkban.

December 3-án, szombaton 10.00 órakor diakónusszentelés lesz, Szegeden a Dómban. Öt jelöltet szentel diakónussá a Püspök atya. Szeretettel hívja a paptestvéreket és a kedves híveket is erre a szép Egyházmegyei ünnepre.

Szintén, december 3-án, szombaton 16.00 órától a Papi és szerzetesi hivatásokért imaórát tartunk templomunkban.

Köszönjük a kedves Híveknek a múlt vasárnap adott pénzbeli adományait a Karitász javára. Továbbá karácsonyi csomagok készítésére még szívesen fogadunk pénzbeli vagy tartós élelmiszer adományokat, amelyeket a plébániára lehet behozni december 18-ig.

A november 22-én megtartott egyházközségi képviselőtestületi ülésen a tagok meg-választották világi elnöknek Dékány Istvánt, templom gondnoknak Révész Józsefet és jegyzőnek Seresné Terjék Arankát. Kérjük, imádkozzanak értük, hogy szolgálatukkal hozzájárulhassanak mindannyiunk üdvösségéhez.

Megérkeztek a 2012-es naptárak, kalendáriumok, karácsonyi képeslapok, amelyek az újságos asztalon megtalálhatók, és az ott feltüntetett árakon megvásárolhatók.

2011. november 20.

November 22-én, kedden 19.00 órától Képviselőtestületi Gyűlést tartunk a Plébánián, számítunk a tagok megjelenésére.

Szintén 22-én, kedden 20.00 órai kezdettel kivételesen (itt) a Szent József Plébánián lesz megtartva a soron következő Kóruspróba.

November 23-án, szerdán az esti szentmise után 18.00 órai kezdettel, Bibliaóra lesz filmvetítéssel egybekötve, a Könyvtár teremben.

Kedves Hittanos Gyermekek és Szülők!
Szeretettel hívunk és várunk Benneteket, november 26-án szombaton 14.00 órára, adventi kézműves délutánra, (ide) a Szent József Plébánia, Kolostor épület, könyvtár termébe. A program a hirdetőtáblán megtekinthető.

November 27-én vasárnap, Advent 1. vasárnapja lesz, megkezdődik az új egyházi év. Az adventi koszorú gyertyáit a vasárnapi szentmisék keretében gyújtják majd meg a hittanos gyermekek.

Szintén 27-én vasárnap, 17.00 órai kezdettel Adventi gyertyagyújtásra kerül sor a Városháza előtti téren. Ünnepi műsort adnak a Nagyboldogasszony Katolikus Általános Iskola tanulói. Minden kedves érdeklődőt szeretettel hívunk és várunk a rendezvényre.

2011. november 13.

November 16-án, szerdán az esti szentmise után 18 órai kezdettel, Bibliaóra lesz a Könyvtár teremben.

November 19-én, szombaton Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepén, egész napos szentségimádás lesz templomunkban, 9.00 órától 17.00 óráig.

November 20-án, vasárnap Krisztus Király ünnepe lesz, amely az egyházi év utolsó vasárnapja. Ezen a napon a szentmisében gyűjtés lesz a Karitász javára, mely adományokból tudjuk megajándékozni a családokat karácsonyra.

2011. november 6.

A Csongrádi Ferences Hagyományokért Egyesület soron következő egyesületi találkozóját, november 7-én, (hétfőn) 17.00 órai kezdettel tartja a Kolostor épület, Könyvtár termében, melyen dr. Závogyi Zsuzsanna háziorvos előadást tart, egészségmegőrzés = betegségek megelőző szűrésecímmel, amit szűrő vizsgálatok fognak követni. Számítunk a tagok és a hívek megjelenésére is.

November 9-én, szerdán az esti szentmise után 18 órai kezdettel, Bibliaóra lesz a Könyvtár teremben.

A Szent József Plébánia és a Csongrádi Ferences Hagyományokért Egyesület, autóbusszal kirándulást szervez, Szegedre, november 19-én (szombaton),lelkipásztori vezetéssel, Negyela Zoltán káplán atya személyében.
A részletes program megtekinthető a hirdetőtáblán és a plébánia honlapján is.

2011. október 30.

Az újságos asztalon borítékokat helyeztünk el. A benne lévő üres lapra lehet felírni halottaink nevét, akikért egész évben a szerdai szentmiséket "Egyházközségünk elhunyt tagjaiért" fogunk bemutatni. Kérjük, hogy a borítékokat Mindenszentek ünnepéig szíveskedjenek visszajuttatni, és elhelyezni a szintén az újságos asztalon található gyűjtődobozba. Köszönjük.

Hirdetjük a kedves testvéreknek, hogy november 1-jén, Mindenszentek ünnepén, (száraz idő esetén) 14.00 órától keresztutat végzünk a meghaltakért a temetői stációknál.
Szintén Mindenszentek ünnepén 15.00 órától szentmise lesz a meghaltakért a temetőben a Ravatalozónál, ezután templomunk énekkarának tagjai közös imádságban emlékeznek elhunytjainkra, majd ezt követően sírszenteléseket végzünk, amit a Plébánia irodán előre be lehet jelenteni és a temetőben a szentmise után is elkísérhetik a papot elhunyt szeretteik síremlékéhez. Ezen a napon templomunkban 8.30-kor lesz ünnepi szentmise.

November 3-án, csütörtökön 16.00 órától a Jézus Szíve Család Csoport imaórát tart templomunkban.

November 5-én, szombaton, a Plébánián gyermekeknek 15.00 órától közös foglalkozás lesz, melyre szeretettel várjuk a hittanosokat és a gyerekeket egyaránt. A foglalkozás 17.00 óráig tart, majd ezt követően közös szentmise lesz a templomban.

November 5-én, szombaton 16.00 órától a Papi és szerzetesi hivatásokért imaórát tartunk templomunkban.

A Csongrádi Ferences Hagyományokért Egyesület soron következő egyesületi találkozóját, november 7-én, (hétfőn) 17.00 órai kezdettel tartja a Kolostor épület, Könyvtár termében, melyen dr. Závogyi Zsuzsanna háziorvos előadást tart, egészségmegőrzés = betegségek megelőző szűrésecímmel, amit szűrő vizsgálatok fognak követni. Számítunk a tagok és a hívek megjelenésére is.

A Szent József Plébánia és a Csongrádi Ferences Hagyományokért Egyesület, autóbusszal kirándulást szervez, Szegedre, november 19-én (szombaton),lelkipásztori vezetéssel, Negyela Zoltán káplán atya személyében.
A részletes program megtekinthető a hirdetőtáblán és a plébánia honlapján is.

2011. október 23.

Az újságos asztalon borítékokat helyeztünk el. A benne lévő üres lapra lehet felírni halottaink nevét, akikért egész évben a szerdai szentmiséket "Egyházközségünk elhunyt tagjaiért" fogunk bemutatni. Kérjük, hogy a borítékokat Mindenszentek ünnepéig szíveskedjenek visszajuttatni, és elhelyezni a szintén az újságos asztalon található gyűjtődobozba. Köszönjük.

Csongrád Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a szeptember 22-i ülésén többek között arról is döntött, hogy Közművelődési Díjban részesíti néhai Fekete Imrét, a Harang-Szó volt szerkesztőjét.
A kitüntetések átadására az október 23-i (mai) ünnepi képviselő-testületi ülésen kerül sor, a Magyar Király dísztermében, délelőtt 10 órai kezdettel.

Szeretettel várnak minden kedves érdeklődőt (a mai napon) október 23-án 17 órára, a csongrádi belvárosi Szent-Rókus templomba Krokavecz András, "Koncert a harangért" című ünnepi hangversenyére. A plakát megtekinthető a hirdetőtáblán.

A Ferences esték Csongrádon című, ferences lelkiséget bemutató előadássorozat következő előadására október 26-án, (szerdán) az esti szentmise után kerül sor, melyet Kiss Didák ferences szerzetes, a szegedi Ferences Rendház házfőnöke tart, a Kolostor épület, Könyvtár termében. Mindenkit szeretettel hívunk és várunk.

Hirdetjük a kedves testvéreknek, hogy november 1-jén, Mindenszentek ünnepén, (száraz idő esetén) 14.00 órától keresztutat végzünk a meghaltakért a temetői stációknál.
Szintén Mindenszentek ünnepén 15.00 órától szentmise lesz a meghaltakért a temetőben a Ravatalozónál, ezután templomunk énekkarának tagjai közös imádságban emlékeznek elhunytjainkra, majd ezt követően sírszenteléseket végzünk, amit a Plébánia irodán előre be lehet jelenteni és a temetőben a szentmise után is elkísérhetik a papot elhunyt szeretteik síremlékéhez. Ezen a napon templomunkban 8.30-kor lesz ünnepi szentmise.

A Csongrádi Ferences Hagyományokért Egyesület soron következő egyesületi találkozóját, november 7-én, (hétfőn) 17.00 órai kezdettel tartja a Kolostor épület, Könyvtár termében, melyen dr. Závogyi Zsuzsanna háziorvos előadást tart, egészségmegőrzés = betegségek megelőző szűrése címmel, amit szűrő vizsgálatok fognak követni. Számítunk a tagok és a hívek megjelenésére is.

A Szent József Plébánia és a Csongrádi Ferences Hagyományokért Egyesület, autóbusszal kirándulást szervez, Szegedre, november 19-én (szombaton),lelkipásztori vezetéssel, Negyela Zoltán káplán atya személyében.
A részletes program megtekinthető a hirdetőtáblán és a plébánia honlapján is.

2011. október 16.

Október hónapban a szentmisék előtt fél órával közös Rózsafüzér imádkozást tartunk templomunkban.

Október 19-én, szerdán az esti szentmise után 18 órai kezdettel, a Könyvtár teremben, filmvetítéssel egybekötött Bibliaóra lesz.

Csongrád Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a szeptember 22-i ülésén többek között arról is döntött, hogy Közművelődési Díjban részesíti néhai Fekete Imrét, a Harang-Szó volt szerkesztőjét.
A kitüntetések átadására az október 23-i ünnepi képviselő-testületi ülésen kerül sor.

A Ferences esték Csongrádon című, ferences lelkiséget bemutató előadássorozat következő előadása október 26-án, (jövő szerdán) az esti szentmise után lesz, melyet Kiss Didák ferences szerzetes, a szegedi Ferences Rendház főnöke tart. A Kolostor épület, Könyvtár termében.

Felhívjuk a kedves hittanos gyermekek figyelmét arra, hogy október 20-ig lehet a szeptemberi Harang-Szó újságban lévő feladványt megfejteni és beküldeni, mely egyben a lapzárta is.

2011. október 9.

Október hónapban a szentmisék előtt fél órával közös Rózsafüzér imádkozást tartunk templomunkban.

Október 12-én, szerdán az esti szentmise után 18 órai kezdettel, a Könyvtár teremben Biblia óra lesz.

2011. október 2.

Október hónapban a szentmisék előtt fél órával közös Rózsafüzér imádkozást tartunk templomunkban.

Október 5-én, szerdán az esti szentmise után 18 órai kezdettel, a Könyvtár teremben Biblia óra lesz.

Október 6-án, csütörtökön 15.30 órától a Jézus Szíve Család Csoport imaórát tart templomunkban.

A Csongrádi Ferences Hagyományokért Egyesület, október 6-án, (csütörtökön) 18.00 órai kezdettel, rendkívüli tisztújító közgyűlést tart, a Kolostor épület, könyvtár termében. Számítunk a tagok megjelenésére.

Október 7-e, Első péntek. Az atyák meglátogatják a betegeket.

2011. szeptember 25.

A Szent György Cserkész Csapat Felhívása!
Kedves Tanulók!
Szeretettel várunk és fogadunk benneteket a cserkészek körébe. Felhívjuk a pedagógusok és a szülők figyelmét arra, hogy a cserkészet sok egyéb hasznos és szükséges feladata közül talán legfontosabb a közösségteremtő szerepe.
Foglalkozások pénteki napokon 15.00 órától a Plébánián.
Jelentkezési lapok az Iskolában átvehetők és a Plébánián keddtől - péntekig 15.00 órától 17.00 óráig, valamint a szentmisék előtt és után a sekrestyében.

Szeptember 28-án, szerdán az esti szentmise után 18 órai kezdettel, a Könyvtár teremben Biblia óra lesz.

Október 1-én, szombaton 15.45 órától a Papi és szerzetesi hivatásokért imaórát tartunk templomunkban.

Október hónapban a szentmisék előtt fél órával közös Rózsafüzér imádkozást tartunk templomunkban.

A Nagyboldogasszony templomban (ma) vasárnap, 17.30 órai kezdettel Karmelita körmenetet tartanak. Mindenkit szeretettel várnak.

Bokroson, a Szent László templomban, október 1-én, szombaton 15.00 órai kezdettel borszentelést tartanak a szentmise keretében.

A Csongrádi Ferences Hagyományokért Egyesület, október 6-án, (jövő csütörtökön) 18.00 órai kezdettel, rendkívüli tisztújító közgyűlést tart.

2011. szeptember 18.

Kedves Szülők! Elkezdődött az új iskolai tanév. Szeretettel várjuk gyerekeiket ebben az évben is az óvodai és iskolai hitoktatásra, segítséget nyújtva ez által Önöknek gyermekeik vallásos nevelésében, amelyre keresztelésükkor ígéretet tettek.
A templomban és az iskolában egyaránt elérhető a jelentkezési lap, amelyen kérhetik gyerekeik számára a hittanoktatást.

A Szent György Cserkész Csapat Felhívása!
Kedves Tanulók!
Szeretettel várunk és fogadunk benneteket a cserkészek körébe. Felhívjuk a pedagógusok és a szülők figyelmét arra, hogy a cserkészet sok egyéb hasznos és szükséges feladata közül talán legfontosabb a közösségteremtő szerepe.
Foglalkozások pénteki napokon 15.00 órától a Plébánián.
Jelentkezési lapok az Iskolában átvehetők és a Plébánián keddtől - péntekig 15.00 órától 17.00 óráig, valamint a szentmisék előtt és után a sekrestyében.

Szeptember 21-én, szerdán az esti szentmise után 18 órai kezdettel a Kolostor épület, Könyvtár termében Biblia óra lesz.

Szeptember 24-én, szombaton 10.00 órai kezdettel családi-szüreti napot rendezünk plébániánkon. Szeretettel várjuk a gyerekeket és szüleiket.
A plakát a hirdetőtáblán megtekinthető.

2011. szeptember 11.

Kedves Szülők! Elkezdődött az új iskolai tanév. Szeretettel várjuk gyerekeiket ebben az évben is az óvodai és iskolai hitoktatásra, segítséget nyújtva ez által Önöknek gyermekeik vallásos nevelésében, amelyre keresztelésükkor ígéretet tettek.
A templomban és az iskolában egyaránt elérhető a jelentkezési lap, amelyen kérhetik gyerekeik számára a hittanoktatást.

Szeptember 1-től, itt a Szent József Plébánián, a Plébániai Hivatal (Iroda) új nyitvatartási idővel várja a kedves testvéreket, keddtől - péntekig az esti szentmisék előtt 15.00 órától - 17.00 óráig.

Tájékoztatjuk a kedves híveket, hogy szeptember 11-től, (a mai naptól) a vasárnapi szentmisék 8.30-kor kezdődnek.

Szeptember 13-án, kedden az esti szentmise előtt egy órával, 16.00 órától a Szeretetláng Közösség imaórát tart templomunkban.

Szeptember 14-én, szerdán este 6 órakor a Szent Pál Iskolánál lévő, felújított kereszt újra-megáldására kerül sor.

Szintén szeptember 14-én, szerdán az esti szentmise után 18 órai kezdettel a Kolostor épületben Biblia óra lesz.

Szeptember 24-én, szombaton 10.00 órai kezdettel családi-szüreti napot rendezünk plébániánkon. Szeretettel várjuk a gyerekeket és szüleiket.

2011. szeptember 4.

Kedves Szülők! Elkezdődött az új iskolai tanév. Szeretettel várjuk gyerekeiket ebben az évben is az óvodai és iskolai hitoktatásra, segítséget nyújtva ez által Önöknek gyermekeik vallásos nevelésében, amelyre keresztelésükkor ígéretet tettek.
A templomban és az iskolában egyaránt elérhető a jelentkezési lap, amelyen kérhetik gyerekeik számára a hittanoktatást.

Szeptember 1-től, itt a Szent József Plébánián, a Plébániai Hivatal (Iroda) új nyitvatartási idővel várja a kedves testvéreket, keddtől - péntekig az esti szentmisék előtt 15.00 órától - 17.00 óráig.

Tájékoztatjuk a kedves híveket, hogy szeptember 11-től, (jövő vasárnaptól) a vasárnapi szentmisék 8.30-kor kezdődnek.

Megjelent a Harang-Szó című kiadványunk szeptemberi száma, mely az újságos asztalon megtalálható. Kérjük, hogy a 110 Ft/db nyomdai költség megtérítésével segítsék a következő szám kiadását. Köszönjük.

Szeptember 8., csütörtök, Kisboldogasszony ünnepe, ünnepi szentmise 17 órakor.

Szeptember 11-én, (jövő) vasárnap a 8.30 órai szentmisén terményáldást tartunk, hálát adva Istennek az egész éves munka gyümölcséért. Kérjük, hogy terményeikből szánt adományokat a megelőző nap estééig szíveskedjenek behozni a sekrestyébe.

Szeptember 11-én, vasárnap, hitoktatási évnyitó Veni Sancte szentmisét tartunk itt a Szent József templomban a reggel 8.30-kor kezdődő szentmisében.
A Nagyboldogasszony templomban is, jövő vasárnap, szeptember 11-én, a 10.00 órakor kezdődő szentmise keretében, amelyre szeretettel várjuk a hittanosokat, szüleikkel együtt.

Szeptember 24-én, szombaton 10.00 órai kezdettel családi-szüreti napot rendezünk plébániánkon. Szeretettel várjuk a gyerekeket és szüleiket.

2011. augusztus 28.

Szeptember 1-én, Csütörtökön 16.00 órától a Jézus Szíve Család Csoport imaórát tart templomunkban.

Szeptember 3-án, szombaton 16.00 órától a Papi és szerzetesi hivatásokért imaórát tartunk templomunkban.

Az irodai ügyintézés augusztus folyamán a Nagyboldogasszony Plébánia irodájában lehetséges, délelőtt 8.00-tól 12.00-ig, valamint a szentmisék után mindkét templomban.
A Szent József Plébánián, szeptember 1-től, a plébániai hivatal új nyitvatartási idővel várja a kedves testvéreket, keddtől - péntekig az esti szentmisék előtt 15.00 órától 17.00 óráig.

A Petőfiszállás-Pálosszentkúti Egyházközség és a Magyar Pálos Rend Kisboldogasszony Búcsúra hívja az atyákat, a híveket és a fiatalokat.
Az ünnepi szentmise és körmenet, szeptember 4-én, vasárnap 10.00 órakor kezdődik. A szentmisét celebrálja P. Udvarnoky László István OSPPE.
A részletes program a hirdetőtáblán megtalálható.

Augusztus 21-én, (múlt) vasárnap, megkérdeztük a kedves testvéreket, a 8 órai szentmise keretében, kérdőív formájában, a vasárnapi szentmise kezdési időpontjával kapcsolatban. Az eredmények a következők lettek, a 135 érvényes szavazatból:  8.00 óra 54% (73 fő),  9.00 óra 33% (44 fő),  10.00 óra 6% (8 fő),  9.30 óra 5% (7 fő) és  8.30 óra 2% (3 fő).

2011. augusztus 21.

A felgyői, Szent István templom búcsúja, augusztus 21-én, (ma) vasárnap, 11.30 órakor kezdődik.

Az irodai ügyintézés augusztus folyamán a Nagyboldogasszony Plébánia irodájában lehetséges, délelőtt 8.00-tól 12.00-ig, valamint a szentmisék után mindkét templomban.
Szeptember 1-től lesz irodai nyitvatartási idő a Szent József Plébánián is.

A CSOKI, ifjúsági közösség métázást szervez, augusztus 26-án, pénteken délután 5 órától. A játék gyorsan megtanulható, tulajdonképpen a baseball magyar változata. Minden fiatalt szeretettel várunk, az általános iskolás gyerekeket is 12 éves kortól.

2011. augusztus 14.

Hétfő, Nagyboldogasszony Ünnepe, szentmise este 5 órakor lesz.

Szerdán délelőtt 11 órakor lesz Fekete Imre, a Szent József Plébánia világi elnökének temetése. Szeretettel hívom a kedves híveket, hogy imádkozzanak lelki üdvéért, és aki teheti, jöjjön el a temetési szertartásra is.

Szerdán este 7 órától Képviselőtestületi Gyűlést tartunk a Plébánián, amelyre minden tagot szeretettel várunk.

Az irodai ügyintézés augusztus folyamán a Nagyboldogasszony Plébánia irodájában lehetséges, délelőtt 8.00-tól 12.00-ig, valamint a szentmisék után mindkét templomban.
Szeptember 1-től lesz irodai nyitvatartási idő a Szent József Plébánián is.

2011. augusztus 7.

Pénteken este 18:45-re megbeszélésre hívom a plébániai közösségek vezetőit mindkét plébániáról a Nagyboldogasszony Plébánia nagytermébe.

Szombat délután 16.00 órától a Szeretetláng Közösség imaórát tart templomunkban.

Szeretettel hívjuk és várjuk a Szent József Plébánia területén lakó Krisztus-hívőket is a Nagyboldogasszony templom búcsú-ünnepére, amely augusztus 14-én délelőtt 10.00 órakor lesz.

Az irodai ügyintézés augusztus folyamán a Nagyboldogasszony Plébánia irodájában lehetséges délelőtt 8.00-tól 12.00-ig, valamint a szentmisék után mindkét templomban.
Szeptember 1-től lesz irodai nyitvatartási idő, itt a Szent József Plébánián is.

A jövő hét első napjaiban zarándokútra megyünk a leendő katolikus iskola igazgatóságával és elsős tanítónőivel. Kérem, imádkozzanak értünk!

2011. július 31.

Nyári szabadság miatt, augusztus 8-ig, az Iroda zárva tart. Ez idő alatt a misék előtt és után a sekrestyében van lehetőség, miseszándékot íratni és egyházadót fizetni.
Az esti szentmisék után az atyák az irodát érintő ügyekben is a hívek rendelkezésére fognak állni.

Jézus Szíve Család imaóra, augusztus 4-én, csütörtökön, 16.00 órától.

Papi és szerzetesi hivatásokért imaóra, augusztus 6-án, szombaton, 16.00 órától, Urunk színeváltozása ünnepén.

Augusztus 7-én, vasárnap reggel 8 órai kezdettel templomunkban, Negyela Zoltán mutatja be az első ünnepélyes szentmiséjét segédlelkészként, 10 órakor pedig a Nagyboldogasszony templomban, Laczkó István plébános.

A Nagyboldogasszony plébánia ifjúsági közössége, a CSOKI, augusztus 7-e és 10-e között tartja nyári táborát Szelevényen. A program célja egyrészt a lelki épülés, másrészt a közös kikapcsolódás és szórakozás. Minden középiskolás és egyetemista fiatalt szeretettel hívnak és várnak.

Egyházközségünk nevében köszönetet mondunk Salamon László plébános atyának, Tóth Roland káplán atyának, valamint Fazakas Gusztáv újmisés atyának a városunkban végzett lelkipásztori szolgálatukért. A Jóisten áldását kérjük további papi életükre.

2011. július 24.

Nyári szabadság miatt, augusztus 8-ig, az Iroda zárva tart. Ez idő alatt a misék előtt és után a sekrestyében van lehetőség, miseszándékot íratni és egyházadót fizetni.

Július 26-án, Szent Anna napján, kedden este 5 órakor ünnepi szentmisét tartunk templomunkban a nagymamákért, melyre minden nagyszülőt, családjukkal, unokáikkal együtt hívunk és várunk.

Július 30-án és 31-én "III. Ferences Napok a Piroskavárosi Plébánián" című rendezvénysorozat lesz a plébánián, mely szombaton 9 órakor kezdődik és vasárnap a 10 órai Porciunkulai búcsúi ünnepi szentmisével zárul. A részletes program a hirdetőtáblán illetve szórólapon olvasható.

Hirdetjük a kedves Testvéreknek, hogy július 31-én, (jövő) vasárnap 10 órakor lesz templomunkban a Porciunkulai búcsúi ünnepi szentmise.

A Nagyboldogasszony plébánia ifjúsági közössége, a CSOKI, augusztus 7-e és 10-e között tartja nyári táborát Szelevényen. A program célja egyrészt a lelki épülés, másrészt a közös kikapcsolódás és szórakozás. Minden középiskolás és egyetemista fiatalt szeretettel hívnak és várnak.

Hirdetjük a kedves Híveknek, hogy személyi változások lesznek a plébániánkon.
Augusztus 1-vel Salamon László plébános úr betegszabadságra megy, helyébe Laczkó István atya kerül plébánosnak.
Szintén augusztus 1-vel Tóth Roland káplánt Kevermesre helyezte a Püspök úr plébániai kormányzónak, káplánnak pedig Negyela Zoltán, eddigi gyulai káplánt nevezték ki Csongrádra.

2011. július 17.

Nyári szabadság miatt, augusztus 8-ig, az Iroda zárva tart. Ez idő alatt a misék előtt és után a sekrestyében van lehetőség, miseszándékot íratni és egyházadót fizetni.

A Nagyboldogasszony plébániai ifjúsági közösség, a CSOKI, szalonnasütéssel egybekötött tábortüzet szervez július 22-én, pénteken a szőlőkben. Gyülekező este 6 órakor a nagy plébánia előtt biciklivel.
Bővebb információ a hirdetőtáblán olvasható. Minden fiatalt szeretettel hívnak és várnak.

Idén immár harmadik alkalommal kerül megrendezésre, július 30-án és 31-én a "Ferences Napok a Piroskavárosi Plébánián" című rendezvénysorozat. A részletes programot tartalmazó plakát, megtekinthető a templomi hirdetőn, illetve szórólapon elvihető az újságos asztalról.

Már most hirdetjük a kedves Testvéreknek, hogy július 31-én, vasárnap 10 órakor lesz templomunkban a Porciunkulai búcsúi ünnepi szentmise. Emiatt a Nagyboldogasszony templomban kivételesen reggel 8 órakor lesz a szentmise.

Hirdetjük a kedves Híveknek, hogy személyi változások lesznek a plébániánkon.
Augusztus 1-vel Salamon László plébános úr betegszabadságra megy, helyébe Laczkó István atya kerül plébánosnak.
Szintén augusztus 1-vel Tóth Roland káplánt Kevermesre helyezte a Püspök úr plébániai kormányzónak, káplánnak pedig Negyela Zoltán, eddigi gyulai káplánt nevezték ki Csongrádra.

2011. július 10.

Július 13-án a szentmise előtt egy órával, 16.00 órától Szeretetláng Imaóra lesz.

A Csongrádi Ferences Hagyományokért Egyesület július 13-án, (szerdán) a szentmise után egyesületi találkozót tart a Kolostor épület Könyvtár helyiségében, melyen megbeszélésre kerülnek a július 30-31 között tartandó "Ferences napok a Piroskavárosi Plébánián" című rendezvénysorozat programjai.
Kérjük azon híveket, akik részt tudnak vállalni az előkészítő és lebonyolító munkákban, vegyenek részt a megbeszélésen.

A Nagyboldogasszony templomban, július 13-án, szerdán, Fatimai engesztelő imaestét tartanak. Délután 5 órakor rózsafüzér, 6 órakor szentmise, majd a rózsafüzér folytatása, keresztút és szentségimádás lesz, melyre mindenkit szeretettel hívnak és várnak.

Már most hirdetjük a kedves Testvéreknek, hogy július 31-én, vasárnap 10 órakor lesz templomunkban a Porciunkulai búcsúi ünnepi szentmise. Emiatt a Nagyboldogasszony templomban kivételesen reggel 8 órakor lesz a szentmise.

Hirdetjük a kedves Híveknek, hogy személyi változások lesznek a plébániánkon.
Augusztus 1-vel Salamon László plébános úr betegszabadságra megy, helyébe Laczkó István atya kerül plébánosnak.
Szintén augusztus 1-vel Tóth Roland káplánt Kevermesre helyezte a Püspök úr plébániai kormányzónak, káplánnak pedig Negyela Zoltán, eddigi gyulai káplánt nevezték ki Csongrádra.

2011. július 3.

Köszönetet mondunk a múlt vasárnapi úrnapi sátrak készítőinek, valamint mindazoknak, akik az úrnapi szertartás szebbé tételében bármilyen módon segítettek.

Ma (vasárnap), július 3-án, a Tiszazugi Zenei Fesztivál záróhangversenye kerül megrendezésre 18 órai kezdettel. A hangverseny miatteste nem lesz a nagytemplomban szentmise. A hangversenyre minden érdeklődőt szeretettel várunk.

Civil kezdeményezésre, nagyszabású koncert lesz a Nagyboldogasszony templomban július 5-én, kedden este 19 órai kezdettel. A világhírű hegedűművész, Mága Zoltán fog jótékonysági hangversenyt tartani. A koncertre a belépődíj 2.000 Ft. A művész a befolyt összeget a csongrádi iskolás gyermekek nyári étkeztetésére ajánlotta fel.

2011. július 4-7. között ifjúsági tábort szervez a Nagyplébánia hittanosoknak, cserkészeknek a Polgárőrség Kisréti területén. A tábor július 7-én 19 órától látogatható a tábortűz végéig. Szeretettel várunk minden érdeklődőt.

Kunszentmártonban a Kármelita búcsú július 10-én 10 órakor lesz. Mindenkit szeretettel várnak.

Cserkésztábor lesz július 11-18. között Baján csongrádi cserkészeknek és jelölteknek. Szülői értekezletet ezzel kapcsolatban július 4-én 19 órakor a Nagyplébánián. Élelmezéshez való hozzájárulásukat: (úgymint zöldség, gyümölcs, lekvár, méz) szívesen és köszönettel fogadjuk.

| 2021 | 2020 | 2019 | 2018 | 2017 | 2016 | 2015 | 2014 | 2013 | 2012 | 2011 | 2010 | 2009 | 2008 |

Fel!

Szent József templom hirdetései     •     2011

2011. június 26.

A mai napon (vasárnap), Úrnapján templomunkban a szentmise után lesz az úrnapi körmenet a templom előtt. Köszönjük mindazoknak, akik segítettek az oltárok díszítésében, reggel fél 6 órai kezdettel.

Bokroson ma (vasárnap) délelőtt 10 órakor kezdődik az ünnepi búcsúi szentmise, Szent László tiszteletére, mely egyben a templom felszentelésének 10. évfordulója. Az ünnepi szentmisét Gyulay Endre, nyugalmazott szeged-csanádi megyéspüspök Úr fogja tartani.

Két főünnep lesz ezen a héten: június 29-én, szerdán, Szent Péter és Pál apostolok, valamint pénteken, Jézus Szentséges Szívének évi főünnepe. Az ünnepi szentmise mindkét napon este 5 órakor kezdődik.

A Jézus Szíve Család, július 1-én, pénteken, (első pénteken) Jézus Szentséges Szívének ünnepén, 16.00 órától tartja az imaóráját.

A papi és szerzetesi hivatásokért, július 2-án, szombaton, (első szombaton) Sarlós Boldogasszony ünnepén, 16.00 órától imádkozunk templomunkban.

Jövő vasárnap, július 3-án, a Tiszazugi Zenei Fesztivál záróhangversenye kerül megrendezésre 18 órai kezdettel. A hangverseny miatt este nem lesz a nagytemplomban szentmise. A hangversenyre minden érdeklődőt szeretettel várnak.

Civil kezdeményezésre, nagyszabású koncert lesz a Nagyboldogasszony templomban július 5-én, kedden este 19 órai kezdettel. A világhírű hegedűművész, Mága Zoltán fog jótékonysági hangversenyt tartani. A koncertre a belépődíj 2.000 Ft. A művész a befolyt összeget a csongrádi iskolás gyermekek nyári étkeztetésére ajánlotta fel.

2011. június 19.

A mostani vasárnapon, Szentháromság vasárnapján 10 órakor újmise lesz a Nagyboldogasszony templomban, melyet Fazakas Gusztáv újmisés atya fog bemutatni.

Jövő szombaton, június 25-én lesz a "Múzeumok Éjszakája", melynek keretében a Nagyboldogasszony templomban "Zenés éjjeli kalandozás a csongrádi szentegyház történetében" címmel lesz előadás este 21.30 órakor.
A közreműködők: Tóth Roland atya orgonista és Gyöngyössy Orsolya néprajzkutató. A belépés díjtalan, minden érdeklődőt szeretettel várunk.

Jövő vasárnap, június 26-án, Úrnapján a templomunkban a 8 órai szentmise után lesz az úrnapi körmenet. Kérjük a kedves Híveket, hogy szíveskedjenek virágszirmokat gyűjteni erre az alkalomra, a gyermekeket pedig - főleg az elsőáldozókat -, hogy jöjjenek el és a körmeneten szórják a virágszirmokat az Oltáriszentség előtt.

Bokroson, jövő vasárnap,június 26-án, vasárnap délelőtt 10 órakor kezdődik az ünnepi búcsúi szentmise, Szent László tiszteletére, mely egyben a templom felszentelésének 10. évfordulója is. Az ünnepi szentmisét Gyulay Endre, nyugalmazott szeged-csanádi megyéspüspök atya fogja tartani.

Két hét múlva, július 3-án, vasárnap este nem lesz a nagytemplomban szentmise, mert a Tiszazugi Zenei Fesztivál záróhangversenye kerül megrendezésre 18 órai kezdettel.

Június 23-án csütörtökön, két útszéli kereszt ünnepélyes megszentelésére kerül sor, melyet plébániánk híveinek egy csoportja állított a Tiszántúli Mámai réti iskola közelében, illetve a szőlők között a Tombácz úton. Indulás gépkocsikkal a templomunk elől 14.30 órakor először a Mámai rétbe, majd ezt követően a Tombácz útra.

2011. június 12.

Június 13-a, Pünkösdhétfő, egyben Páduai Szent Antal ünnepe is. Templomunkban délután 5 órakor szentmisét tartunk Páduai Szent Antal tiszteletére, utána gyermekek megáldása és liliomszentelés lesz.

Pünkösdhétfő, június 13-a fatimai engesztelő nap. A Nagyboldogasszony templomban délután 5 órakor rózsafüzér imádkozás, utána 18 órakor szentmise, melyet Zsótér Antal atya lelki üdvéért mutatnak be, névnapja alkalmából.
A szentmise után folytatódik az engesztelés: szentségkitétel, majd énekelt Jézus Szíve litánia, áldás, valamint a fájdalmas és dicsőséges rózsafüzérek elimádkozásával fejeződik be az imanap.

Június 15-én, szerdán a szentmise után, 18 órakor filmvetítés lesz a Plébánia könyvtár termében.

Június 19-én, Szentháromság vasárnapján 10 órakor újmise lesz a Nagyboldogasszony templomban, melyet Fazakas Gusztáv újmisés atya fog bemutatni. Ezen a napon, Bokroson és templomunkban is reggel 8 órakor kezdődnek a szentmisék.

Június 26-án vasárnap, Úrnapján templomunkban a 8 órai szentmise után úrnapi körmenet lesz.

Bokroson, június 26-án vasárnap, délelőtt 10 órakor kezdődik az ünnepi búcsúi szentmise Szent László tiszteletére, mely egyben a templom felszentelésének 10. évfordulója is. Az ünnepi szentmisét Gyulay Endre, nyugalmazott szeged-csanádi püspök atya fogja tartani.

2011. június 5.

Szent Antal ünnepére készülve, templomunkban kilencedet tartunk, a szentmisék előtt fél órával, június 13-ig, Páduai Szent Antal ünnepéig.

Június 10-én, pénteken délután fél 5 órakor pünkösdi tanári hangverseny lesz a Nagyboldogasszony templomban. A hangversenyre mindenkit szeretettel hívnak és várnak. A belépés díjtalan.

Jövő vasárnap, június 12-én lesz Pünkösd ünnepe. A Nagyboldogasszony templomban a 10 órai szentmisében tartják a hittanos gyermekek elsőáldozását.

Pünkösdi Búcsú, Petőfiszállás Pálos Szentkúton, jövő vasárnap, június 12-én, délelőtt 10 órakor. Az ünnepi szentmisét celebrálja főtisztelendő Czár Iván solti plébános atya. A részletes program a hirdetőtáblán olvasható.

2011. május 29.

A korábbi évekhez hasonlóan plébániánk fémhulladék gyűjtést szervez, melynek bevételét a Ferences napok, valamint ifjúsági rendezvényeire /kirándulás, szüreti nap/ tervezzük felhasználni.
Bővebb információ az időpontokról a hirdető táblán plakát illetve az újságos asztalon szórólap formájában megtalálható.

Ma, május 29-én a kiskundorozsmai Hozsanna Kórus fog a 10 órai szentmisén énekelni, a Nagyboldogasszony templomban.

Május 31-én (kedden), 18 órai kezdettel a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége Csongrádi Csoportja szervezésében Esztergálos Ferenc nyugalmazott középiskolai tanár "Szabadság vagy börtön - a politika örvényében" címmel előadást tart a Nagyboldogasszony Plébánia nagytermében.

Minden érdeklődőt szeretettel hívnak és várnak.

Június 4-én szombaton, este 6 órakor, templomunkban jótékonysági hangverseny kerül megrendezésre, a körforgalomból ellopott Harang újraöntésére, "Koncert a Harangért" címmel. A belépés ingyenes. Önkéntes felajánlásokat örömmel elfogadunk.

Június 4-től Szent Antal kilencedet imádkozunk templomunkban a szentmisék előtt fél órával, június 13-ig Páduai Szent Antal ünnepéig.

Június 5-én jövő vasárnap kivételesen, Bokroson az Elsőáldozási szentmise 8 órakor kezdődik, míg templomunkban a szentmise 10 órakor kezdődik, amiben szintén Elsőáldozás lesz.

2011. május 22.

Május 28-án szombaton, délután 2 órakor a Csongrád-Bokrosi Szent Orbán szobornál ünnepi szentmise lesz.

A korábbi évekhez hasonlóan plébániánk fémhulladék gyűjtést szervez, melynek bevételét a Ferences napok, valamint ifjúsági rendezvényeire /kirándulás, szüreti nap/ tervezzük felhasználni.
Bővebb információ az időpontokról a hirdető táblán plakát illetve az újságos asztalon szórólap formájában megtalálható.

Május hónapban a szentmisék előtt fél órával, (16.30-tól) elimádkozzuk a májusi litániát.

A mai és a következő vasárnap is templomi énekkarok lesznek a Nagyboldogasszony egyházközség vendégei.
Ma, május 22-én a kunszentmártoni Szent Márton Énekkar látogat el hozzájuk, 29-én pedig a kiskundorozsmai Hozsanna Kórus fog a 10 órai szentmisén énekelni.

A csíksomlyói pünkösdi zarándoklatra jelentkezett résztvevőket kérjük, hogy május 25-ig szíveskedjenek befizetni a szállás és útiköltség fennmaradó részét.

2011. május 15.

Május 16-án, hétfőn este 6 órakor, Nepomuki Szent János tiszteletére ünnepi szentmise lesz a Nagyboldogasszony templomban.

Május 18-án, szerdán a szentmise után filmvetítés lesz, a Kolostor épület, könyvtár termében.

Május 20-án, pénteken délután 3 órakor Hangverseny lesz templomunkban, Gyöngyössy Orsolya, Muladi József és tanítványai közreműködésével.

A korábbi évekhez hasonlóan plébániánk fémhulladék gyűjtést szervez, melynek bevételét a Ferences napok, valamint ifjúsági rendezvényeire (kirándulás, szüreti nap) tervezzük felhasználni. Bővebb információ az időpontokról a hirdető táblán található.

Május hónapban a szentmisék előtt 30 perccel elimádkozzuk a májusi litániát.

Május 21-én, szombaton szeretettel hívnak minden családot a Nagyboldogasszony templom előtti térre, ahol 10 órától családi délelőtt kerül megrendezésre. A programot "A farkas és a kecskegidák" című mesejáték teszi színesebbé. A részvétel ingyenes. A program 11 órakor szentmisével zárul a templomban.

Az elkövetkező két májusi vasárnapon is templomi énekkarok lesznek a Nagyboldogasszony egyházközség vendégei.
Május 22-én a kunszentmártoni Szent Márton Énekkar látogat el hozzájuk, 29-én pedig a kiskundorozsmai Hozsanna Kórus fog a 10 órai szentmisén énekelni.

A csíksomlyói pünkösdi zarándoklatra még mindig van néhány üres hely. Aki szeretne részt venni a zarándoklaton, minél előbb jelezze ezt valamelyik plébánián.
A résztvevőket kérjük, hogy május 25-ig szíveskedjenek befizetni a szállás és útiköltség fennmaradó részét.
Május 20-án, pénteken 18 órakor, a Kolostor épület, könyvtár termében megbeszélés lesz a résztvevők számára az utazással kapcsolatban.

2011. május 8.

Május 10-én (kedden), 18 órai kezdettel a KÉSZ szervezésében Hamar István nyugalmazott református lelkész "A Biblia története" címmel előadást tart a Nagyboldogasszony Plébánia nagytermében. Minden érdeklődőt szeretettel hívnak és várnak.

Május 13-án (pénteken), a májusi litánia előtt (egy órával) 15.30 órától Szeretetláng imaórát tartunk.

Május hónapban a szentmisék előtt 30 perccel elimádkozzuk a májusi litániát.

Május 13-án (pénteken), a Nagyboldogasszony templomban, fatimai engesztelő imanapot tartanak, mely délután 5 órakor rózsafüzér imádkozással kezdődik, majd 6 órakor szentmisével folytatódik, utána pedig rózsafüzér, keresztút és szentségimádás lesz.

A Nagyboldogasszony templomban, az elkövetkező májusi vasárnapokon templomi énekkarok lesznek az egyházközség vendégei.
Május 15-én az ajkai Szent Cecília Énekkar látogat el hozzájuk, és a nagytemplom énekkarával együtt fognak énekelni a 10 órai szentmisén.

A csíksomlyói pünkösdi zarándoklatra még mindig van néhány üres hely. Aki szeretne részt venni a zarándoklaton, minél előbb jelezze ezt valamelyik plébánián. A résztvevőket kérjük, hogy május 25-ig szíveskedjenek befizetni a szállás és útiköltség fennmaradó részét.

2011. május 1.

Május hónapban a szentmisék előtt fél órával májusi litániát tartunk.

A Jézus Szíve Család (május 5-én) csütörtökön 15.30 órától tartja az imaóráját.

A papi és szerzetesi hivatásokért az első szombaton, (május 7-én) 15.30 órától imádkozunk templomunkban.

A Nagyboldogasszony templomban május 8-án, vasárnap délelőtt 10 órakor lesz a bérmálás szentségének kiszolgáltatása.

A csíksomlyói pünkösdi zarándoklatra, amely június 10-13-a között lesz, még van néhány üres hely. Aki szeretne részt venni a zarándoklaton, kérjük, hogy minél előbb jelentkezzen valamelyik plébánián. Május 25-ig kérjük befizetni a teljes összeget.

A mai napon szeretettel köszöntjük az Édesanyákat, kívánjuk nekik a Jóisten gazdag áldását és sok-sok örömet gyermekeikben.

2011. április 24.

Húsvéthétfőn templomunkban este 5 órakor lesz szentmise.

Május 1-én, vasárnap a szentmise előtt fél órával, 7.30-tól az Isteni Irgalmasság Rózsafüzérét végezzük.

Köszönetet mondunk mindazoknak, akik a húsvéti ünnepek előkészületeiben részt vettek: a templom takarításában, díszítésében, a szentsír készítésében. Köszönjük továbbá a virágokat, valamint az ezekre szánt adományokat. Köszönjük a liturgiákon közreműködő énekkarnak és ministránsoknak a szolgálatát.

A csíksomlyói pünkösdi zarándoklatra, amely június 10-13-a között lesz, még van néhány üres hely. Aki szeretne részt venni a zarándoklaton, kérjük, hogy minél előbb jelentkezzen valamelyik plébánián.

A Nagyboldogasszony templomban május 8-án, vasárnap délelőtt 10 órakor lesz a bérmálás szentségének kiszolgáltatása.

A közeljövőben - az elmúlt évekhez hasonlóan - minden, plébániánkhoz tartozó család számára küldünk egy levelet és egy csekket, melyben kérjük, hogy az egyházi hozzájárulást lehetőségéhez mérten szíveskedjenek befizetni. Ezzel a gesztussal az anyagi támogatáson túl, a befizetők vállalják az egyházközségünkhöz való tartozást is. Egyúttal köszönetet mondunk mindazoknak, akik akár csekken, akár személyesen az egyházi adót rendszeresen fizetni szokták.

Azok a 18. évüket betöltött fiúk, akik egyházmegyénkben szeretnének az Úr hívására papi szolgálatot teljesíteni, jelentkezzenek a plébánosuknál. A szemináriumba való jelentkezéshez szükséges: keresztlevél másolat, rövid életrajz, a hivatása rövid története, érettségi bizonyítvány másolata, valamint plébánosi ajánlás.

Végezetül egyházközségünk valamennyi tagjának áldott, szent, boldog húsvéti ünnepeket kívánunk!

2011. április 17.

Csütörtökön reggel 7-től lesz templomunk húsvéti nagytakarítása. Kérjük, hogy akinek ideje és egészsége engedi, szíveskedjen ebben a munkában segíteni. Előre is köszönjük.

A nagyheti szertartások ünnepi rendje a következő:

  • Nagycsütörtökön este 5 órakor kezdődik az ünnepi szentmise az Utolsó Vacsora emlékezetére. A szentmise után egy órás virrasztás lesz az Oltáriszentséggel.
  • Nagypénteken délután 3 órakor keresztutat végzünk a temetőben a stációknál. Gyülekezés a kápolnánál lesz. A templomban már nem lesz keresztút. Este 5 órakor kezdődik a nagypénteki szertartás, melyben elhangzik a Passió, és kereszthódolatot végzünk. A szertartás után virrasztás lesz a Szentsírnál.
  • Nagyszombaton a templom délután 4 órától lesz nyitva, egyéni szentségimádásra. Este 6 órakor kezdődik a nagyszombati szertartás tűzszenteléssel, amely a templom előtti téren lesz. Kérjük a kedves Testvéreket, hogy gyertyát szíveskedjenek magukkal hozni.
  • Húsvétvasárnap templomunkban reggel 8 órakor lesz a szentmise.
  • Húsvéthétfőn templomunkban este 5 órakor lesz a szentmise.

A csíksomlyói pünkösdi zarándoklatra, amely június 10-13-a között lesz, még van néhány üres hely. Aki szeretne részt venni ezen, kérjük, hogy minél előbb jelentkezzen valamelyik plébánián.

A Nagyboldogasszony templomban május 8-án, vasárnap délelőtt 10 órakor lesz a bérmálás szentségének kiszolgáltatása.

A Katolikus Karitász megköszöni mindazoknak, akik nagylelkű adományaikkal segítették a rászorulókat.

2011. április 10.

Nagyböjti lelkigyakorlat lesz a Nagyboldogasszony templomban április 14-én és 15-én, csütörtökön és pénteken az esti szentmise keretében. A lelkigyakorlatot Szabó Zoltán Jenő mindszenti plébános atya fogja tartani. 17.30-tól gyóntatás, utána szentmise a beszéddel, majd folytatódik a gyóntatás. Kérjük a kedves Híveket, minél többen vegyenek részt a lelkigyakorlaton és végezzék el a húsvéti szentgyónást.

Április 16-án, szombaton délután 14 órától a Nagyboldogasszony plébánián húsvéti alkotóház lesz a hittanos gyermekeknek. Utána a gyerekek 16 órától keresztutat végeznek a templomban.

Jövő vasárnap virágvasárnap 8 órakor a szentmisében barkaszentelés és a Passió éneklése lesz templomunkban.

Kérjük a kedves testvéreket, hogy jelentsék be azokat az időseket, betegeket, akik nem tudnak eljönni a templomba és szeretnék elvégezni a húsvéti szentgyónást, szentáldozást. Őket otthonaikban keressük fel Húsvét előtt.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia támogatásával a Katolikus Karitász nagyböjtben tartós élelmiszerek gyűjtését hirdeti meg templomainkban a rászorulók megsegítésére. Az élelmiszereket a plébániákon lehet leadni. Előre is köszönjük a nagylelkű adományokat.

A nagyböjti időben pénteki napokon a keresztúti ájtatosság negyed öt órakor, míg a Mária-keresztút szombati napokon fél öt órakor kezdődik templomunkban.

Április 16-án 10.00 órától az előző évekhez hasonlóan kerékpáros keresztútjárást szervezünk a nagyrétbe, ahol érintjük a kereszteket és a szentek szobrait. Indulás 10.00 órakor a Piroskavárosi Szent József templom elől. A tervezett útvonal hossza 20 km. Visszaérkezés a templomhoz 15.15-kor. Részletes program a hirdetőtáblán lévő plakáton megtekinthető.

2011. április 3.

Kérjük a kedves testvéreket, hogy jelentsék be azokat az időseket, betegeket, akik nem tudnak eljönni a templomba és szeretnék elvégezni a húsvéti szentgyónást, szentáldozást. Őket otthonaikban keressük fel Húsvét előtt.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia támogatásával a Katolikus Karitász nagyböjtben tartós élelmiszerek gyűjtését hirdeti meg templomainkban a rászorulók megsegítésére. Az élelmiszereket a plébániákon lehet leadni. Előre is köszönjük a nagylelkű adományokat.

A nagyböjti időben pénteki napokon a keresztúti ájtatosság negyed öt órakor, míg a Mária-keresztút szombati napokon fél öt órakor kezdődik templomunkban.

A jövő vasárnap templomunkban gyűjtést szervezünk a Szentföld javára. Előre is köszönjük a hívek nagylelkű adományait.

A csíksomlyói búcsú program leírása a sekrestyében átvehető a résztvevők számára.

2011. március 27.

Akik a csíksomlyói búcsúra jelentkeztek, kérjük, hogy április 1-jéig szíveskedjenek az utazás és szállás költségére előleget befizetni a plébánia irodán. Több személy visszalépése miatt korlátozott számban még lehet jelentkezni az útra.

Kérjük a kedves testvéreket, hogy jelentsék be azokat az időseket, betegeket, akik nem tudnak eljönni a templomba és szeretnék elvégezni a húsvéti szentgyónást, szentáldozást. Őket otthonaikban keressük fel Húsvét előtt.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia támogatásával a Katolikus Karitász nagyböjtben tartós élelmiszerek gyűjtését hirdeti meg templomainkban a rászorulók megsegítésére. Az élelmiszereket a plébániákon lehet leadni. Előre is köszönjük a nagylelkű adományokat.

A nagyböjti időben pénteki napokon a keresztúti ájtatosság negyed öt órakor, míg a Mária-keresztút szombati napokon fél öt órakor kezdődik templomunkban.

Március 28-án, hétfőn 17.00 órától dr. Korzenszky Richárd OSB tihanyi perjel tart előadást a tiszaalpári Kolostorban. Az est témája: ".a negyven napnak ebben az idejében."

Sajnálattal közöljük a kedves hívekkel, hogy váratlanul fellépő betegsége miatt Barsi Balázs atya nem tudja megtartani a korábban már elvállalt lelkigyakorlatot március 28-án és 29-én.
A nagyböjti lelkigyakorlatot ezért egy későbbi időpontban fogjuk megtartani.

2011. március 20.

Pénteken ünnepeljük Jézus születésének hírüladását, Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepét, ezért a héten eltemetettekért a szentmisét csütörtökön este mutatjuk be.

Akik a csíksomlyói búcsúra jelentkeztek, kérjük, hogy április 1-jéig szíveskedjenek az utazás és szállás költségére előleget befizetni a plébánián.

A ferences lelkiséget bemutató előadássorozat következő előadása március 22-én, /kedden/ az esti szentmise után lesz, melyet Kiss Didák ferences szerzetes, a szegedi Ferences Rendház főnöke tart. Helye: Kolostor épület, Könyvtár terem.

A nagyböjti időben pénteki napokon a keresztúti ájtatosság (16.15) negyed öt órakor, míg a Mária- keresztút szombati napokon (16.30) fél öt órakor kezdődik templomunkban.

Nagyböjti lelkigyakorlat lesz a Nagyboldogasszony-templomban március 28-án és 29-én, hétfőn és kedden este 6 órakor. A lelkigyakorlatot dr. Barsi Balázs atya, a sümegi ferences rendház házfőnöke tartja.

A következő vasárnapon lép életbe a nyári időszámítás. A szentmisék időpontja változatlan marad: keddtől - szombatig este 5 órakor, vasárnap reggel 8 órakor lesz szentmise templomunkban, míg Bokroson vasárnap 9 órakor.

2011. március 13.

Szent József ünnepére készülve folytatódik a kilenced imádkozása templomunkban, aminek időpontja a szentmisék előtt fél órával, - kivétel a március 18-i pénteki nap-, amikor 15.45-kor kezdődik, melyet a keresztúti ájtatosság követ, amit a nagyböjti idő pénteki napjain 16.15-től tartunk.

Március 16-án /szerdán/ a szentmise után a Kolostor épületében a Lendkerék című film vetítése lesz, mely egy család megtéréséről szól.

Jövő szombaton délután 4 órakor diákmise lesz a Nagyboldogasszony-templomban. Minden hittanos gyermeket szüleivel, nagyszüleivel együtt hívunk és várunk.

Nagyböjti lelkigyakorlat lesz a Nagyboldogasszony-templomban március 28-án és 29-én, hétfőn és kedden este 6 órakor. A lelkigyakorlatot dr. Barsi Balázs atya, a sümegi ferences rendház házfőnöke tartja.

Akik a csíksomlyói búcsúra jelentkeztek, kérjük, hogy április 1-jéig szíveskedjenek az utazás és szállás költségére előleget befizetni a plébánia irodán.

2011. március 6.

Március 8-án /kedden/ a KÉSZ szervezésében este 6 órakor vetítettképes beszámoló lesz a Nagyboldogasszony Plébánián a Csongrádi Zenebarátok Kórusának tavaly novemberi római útjáról. Minden érdeklődőt szeretettel várunk.

Március 9-én Hamvazószerda lesz, a nagyböjti bűnbánati időszak kezdete. Templomunkban az esti szentmise keretében hamvazkodást végzünk. Ezen a napon az Egyház előírása szerint szigorú böjtöt kell tartani.

Március 10-én /csütörtökön/ Szent József ünnepére készülve kilenced imádkozása kezdődik templomunkban a szentmisék előtt fél órával, - kivétel ez alól a március 11-i pénteki nap-, amikor 15.45-kor kezdődik, melyet a keresztúti ájtatosság követ, amit a nagyböjti idő pénteki napjain 16.15-től tartunk.

Akik a csíksomlyói búcsúra jelentkeztek, kérjük, hogy április 10-ig szíveskedjenek az utazás és szállás költségére előleget befizetni a plébánia irodán.

2011. február 27.

A mai vasárnapi perselypénzt a katolikus iskolák javára gyűjtöttük. Köszönjük a kedves hívek adományait, mellyel segítik az egyházi iskolák fenntartását.

A Jézus Szíve Család március 3-án (csütörtökön) 16.00 órától tartja az imaóráját.

A papi és szerzetesi hivatásokért az első szombaton, (március 5-én) 16.00 órától imádkozunk templomunkban.

2011. február 20.

A ferences lelkiséget bemutató előadássorozat következő előadása február 22-én, /kedden/ az esti szentmise után lesz, melyet Kiss Didák ferences szerzetes, a szegedi Ferences Rendház főnöke tart. Helye: Kolostor épület, Könyvtár terem.

Február 26-án, szombaton délután fél négytől "Orgona hangok" címmel hangversenyt tartunk templomunkban, melynek programja hétfőtől a hirdetőtáblán olvasható lesz.

A meghirdetett csíksomlyói búcsúra megtörténtek a jelentkezések, az út további szervezéséhez meg van az elegendő létszám, így már csak korlátozott számban, illetve visszalépés esetén tudunk jelentkezést elfogadni.

A jövő vasárnapi perselypénzt a katolikus iskolák javára gyűjtjük. Kérjük a kedves híveket, hogy nagylelkű adományaikkal segítsék az egyházi iskolák fenntartását.

2011. február 13.

Szentlélek-szeminárium indult február 6-án, /az elmúlt vasárnapon/, a Nagyboldogasszony Plébánián. A lelkigyakorlat minden vasárnap délután 15 órakor kezdődik, melyre még lehet jelentkezni.

A jövő szombatig, /február 19-ig/ a szentmisék előtt háromnegyed órával Lourdes-i kilencedet imádkozunk templomunkban.

Június 10. és 13. között, Pünkösdkor autóbuszos utat szervezünk a csíksomlyói búcsúra, Programtervezet. Az utazási igények előzetes felmérése miatt kérjük, hogy részvételi szándékukat február 15-ig jelezzék a plébánia irodán.

Február 15-én /kedden/ a szentmise után az Időváltozó című film vetítése lesz a Kolostor épület Könyvtár termében.

A Csongrádi Ferences Hagyományokért Egyesület február 16-án /szerdán/ tartja évi rendes közgyűlését, melyre nemcsak a tagságot hívja az Egyesület elnöksége, azon bárki részt vehet. A közgyűlési meghívó a hirdetőtáblán található.

Február 16-án, /szerdán/ a KÉSZ szervezésében előadást tart a Nagyboldogasszony Plébánián Dr. vitéz Varga Tibor jogtörténész, melynek programja a hirdetőtáblán megtalálható.

2011. február 6.

Szentlélek-szeminárium indul február 6-án, /a mai vasárnapon/, nyolc héten keresztül a Nagyboldogasszony Plébánián. A lelkigyakorlat minden vasárnap délután 15 órakor kezdődik. Azoknak ajánljuk a Szentlélek-szeminárium elvégzését, akik szeretnék hitüket még inkább megismerni, és elmélyedni benne. Jelentkezni a plébánián lehet, vagy kezdéskor a helyszínen.

A Lourdes-i Mária-jelenés napján, február 11-én, amely a Betegek világnapja, a szentmisét a betegekért fogjuk felajánlani. A szentmise keretében ünnepélyesen fogjuk kiszolgáltatni a Betegek Szentségét.
Mindazok jelentkezését várjuk, akik betöltötték a 60. életévüket, vagy életkortól függetlenül, valamilyen betegségben szenvednek. Azok is kérhetik a Szentséget, akik ebben korábban már részesültek.
A Szentséget felvevőket kérjük, hogy a szentmisében szentáldozást is végezzenek, tehát amennyiben szükséges, járuljanak szentgyónáshoz is. A Szent Kenet felvételérejelentkezni kell, melyet a sekrestyében, vagy a plébánia irodán lehet megtenni.

Február 11-től, /péntektől/ a szentmisék előtt háromnegyed órával Lourdes-i kilencedet imádkozunk templomunkban.

Június 10. és 13. között, Pünkösdkor autóbuszos utat szervezünk a csíksomlyói búcsúra, Programtervezet. Az utazási igények előzetes felmérése miatt kérjük, hogy részvételi szándékukat február 15-ig jelezzék a plébánia irodán.

2011. január 30.

Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén (szerdán) a szentmise előtt fél órával imaórát tartunk a Szentlélek tiszteletére, míg a Jézus Szíve család 3-án (csütörtökön) délután négy órától tartja az imaóráját. A papi és szerzetesi hivatásokért az első szombaton, (5-én) délután négy órától imádkozunk templomunkban.

Február 3-án, csütörtökön lesz Szent Balázs püspök és vértanú ünnepe. Ezen a napon, valamint a jövő vasárnap a szentmise végén Balázs-áldásban részesítjük a kedves híveket.

Szentlélek-szeminárium indul február 6-án, /vasárnap/, nyolc héten keresztül a Nagyboldogasszony Plébánián. A lelkigyakorlat minden vasárnap délután 15 órakor kezdődik. Azoknak ajánljuk a Szentlélek-szeminárium elvégzését, akik szeretnék hitüket még inkább megismerni, és elmélyedni benne. Jelentkezni a plébánián lehet, vagy kezdéskor a helyszínen.

Június 10-13. között, Pünkösdkor autóbuszos utat szervezünk a csíksomlyói búcsúra, Programtervezet. Az utazási igények előzetes felmérése miatt kérjük, hogy részvételi szándékukat február 15-ig jelezzék a plébánia irodán.

2011. január 23.

Folytatódik plébániánkon a "Ferences esték Csongrádon" címmel a ferences lelkiséget bemutató előadássorozat. A következő előadás január 25-én, kedden az esti szentmise után lesz, melyet Kiss Didák ferences szerzetes, a szegedi Ferences Rendház főnöke tart. Helye: Kolostor épület, Könyvtár terem.

Szentlélek-szeminárium indul február első hetében, nyolc héten keresztül a Nagyboldogasszony Plébánián. A lelkigyakorlat minden vasárnap délután 15 órakor kezdődik. Azoknak ajánljuk a Szentlélek-szeminárium elvégzését, akik szeretnék hitüket még inkább megismerni és elmélyedni benne. Jelentkezni a plébánián lehet, vagy kezdéskor a helyszínen.

2011. január 16.

A megyéspüspök atya január 10-től Tóth Roland eddigi kiskundorozsmai káplánt csongrádi segédlelkésszé nevezte ki. Mivel ez a kinevezés ideiglenes, ezért a vasárnapi szentmisék rendje templomainkban változatlan marad. Hétköznapokon hétfőnként nem lesz szentmise, a többi napon változatlan marad a miserend.

2011. január 9.

Január 10-én, hétfőn 17 órai kezdettel dr. Korzenszky Richárd tihanyi bencés perjel előadást tart a tiszaalpári kolostorban. Bővebb információ a hirdetőtáblán található.

2011. január 2.

Kegyelmekben gazdag, Istentől áldott, boldog, békés,
új esztendőt kívánunk minden kedves testvérünknek és szeretteiknek.

Hirdetések

| 2021 | 2020 | 2019 | 2018 | 2017 | 2016 | 2015 | 2014 | 2013 | 2012 | 2011 | 2010 | 2009 | 2008 |

Fel!

Hirdetések / Korábbi hirdetéseink / 2011. év