Hirdetések / Korábbi hirdetéseink / 2009. év

Hirdetések

 

| 2021 | 2020 | 2019 | 2018 | 2017 | 2016 | 2015 | 2014 | 2013 | 2012 | 2011 | 2010 | 2009 | 2008 |

 

Szent József templom hirdetései     •     2009

 

 

2009. december 27.

 

December 27-én, Szent Család vasárnapján a Nagyboldogasszony templomban a 10 órai szentmisét a jubiláns házasokért fogjuk felajánlani. Kérjük, hogy azok a házaspárok, akik 5, 10, 15, 20, 25 stb. évvel ezelőtt kötöttek házasságot itt, vagy bármelyik templomban, szíveskedjenek jelentkezni és feliratkozni a sekrestyében vagy a plébánián.

 

December 29-én a Képviselőtestületnek összejövetel lesz a szentmise után.

 

A Magyar Katolikus Püspöki Kar 2010-től új stóladíjszabást vezet be, amely a hirdetőtáblán olvasható.

 

Ebben az évben már nem tartunk Biblia órát, januártól az eddigi hétfői napok helyett csütörtökönként folytatódik az összejövetel, legközelebb január 7-én az esti szentmise után, háromnegyed hattól.

 

Megjelent a Harang-Szó karácsonyi száma, mely megtalálható az újságos asztalon.

 


 

2009. december 20.

 

Advent utolsó hetében hétfő, kedd, szerda, reggel 7 órakor tartjuk az utolsó hajnali miséket. Utána a Kolostor épület könyvtárába mindenkit szeretettel várunk egy kis teázásra.

 

Még várjuk azon idősek, betegek bejelentését, akik nem tudnak a templomba eljönni, Karácsony előtt otthonaikban fogjuk felkeresni őket, hogy szentgyónást, szentáldozást végezhessenek.

 

December 21-én, hétfőn este 6 órakor Szentesen a Szent Anna-templomban "Az angyal énekel" címmel karácsonyi hangverseny lesz. Közreműködik Pitti Katalin operaénekes és Virágh András orgonaművész. A részletek a hirdetőtáblán olvashatók.

 

December 22-én, kedden 11.00 órától, és december 25-én 09.00 órától a Piroskavárosi Általános Iskola diákjai pásztorjátékot adnak elő templomunkban, melyre mindenkit hívunk és várunk.

 

December 24-én, csütörtökön reggel nem lesz szentmise. Délután 4 órakor a Nagyboldogasszony-templomban karácsonyi vigíliai szentmise lesz, gondolva főleg azokra az idősekre, kisgyermekes családokra, akik éjfélkor nem tudnak eljönni szentmisére.

 

December 27-én, Szent Család vasárnapján a Nagyboldogasszony templomban a 10 órai szentmisét a jubiláns házasokért fogjuk felajánlani. Kérjük, hogy azok a házaspárok, akik 5, 10, 15, 20, 25 stb. évvel ezelőtt kötöttek házasságot itt, vagy bármelyik templomban, szíveskedjenek jelentkezni és feliratkozni a sekrestyében vagy a plébánián.

 

A mostani vasárnapon már itt van templomunkban a Betlehemből érkezett láng, melyet idén is a cserkészek hoztak el hozzánk. Aki szeretne, otthonába is vihet belőle.

 

December 25-26-27-én ünnepi miserend lesz templomunkban, mindhárom napon délelőtt féltíz órakor kezdődnek a szentmisék.
Bokroson:
-24-én délután négy órakor lesz szentmise.
-25-én és 27-én a szokott időben, reggel 08.00 órakor tartjuk az ünnepi szentmisét. Január 1-én, Újév napján is lesz 08.00 órakor szentmise.

 

A Magyar Katolikus Püspöki Kar 2010-től új stóladíjszabást vezet be, amely a hirdetőtáblán olvasható.

 

Ebben az évben már nem tartunk Biblia órát, januártól az eddigi hétfői napok helyett csütörtökönként folytatódik az összejövetel, legközelebb január 7-én az esti szentmise után, háromnegyed hattól.

 

Megjelent a Harang-Szó karácsonyi száma, mely megtalálható az újságos asztalon.

 


 

2009. december 13.

 

A jövő héten - hétfő, kedd, szerda, csütörtök reggel - folytatódnak a hajnali misék.
Utána a Kolostor épület könyvtárába mindenkit szeretettel várunk egy kis teázásra.

 

Az adventi gyertyagyújtás a vasárnapi szentmisék előtt 15 perccel kezdődik.

 

Kérjük a kedves testvéreket, hogy ha családtagjaik, ismerőseik között vannak olyan betegek, akik már nem tudnak a templomba eljönni, szíveskedjenek velük megbeszélve, nevüket, címüket, telefonszámukat bejelenteni a sekrestyében, vagy a plébánián. Karácsony előtt őket otthonaikban fogjuk felkeresni, hogy szentgyónást, szentáldozást végezhessenek.

 

December 14-én, hétfőn este 5 órakor Tiszaalpáron a Zárdában lesz dr. Korzenszky Richárd tihanyi bencés perjel atya soron következő előadása.

 

December 18-án, pénteken 15.30 órától a Piroskavárosi Általános Iskola tanárai és diákjai adnak karácsonyi hangversenyt templomunkban, melyre mindenkit hívunk és várunk.

 

December 21-én, hétfőn este 6 órakor Szentesen a Szent Anna-templomban "Az angyal énekel" címmel karácsonyi hangverseny lesz. Közreműködik Pitti Katalin operaénekes és Virágh András orgonaművész. A részletek a hirdetőtáblán olvashatók.

 

December 27-én, Szent Család vasárnapján a Nagyboldogasszony templomban a 10 órai szentmisét a jubiláns házasokért fogjuk felajánlani. Kérjük, hogy azok a házaspárok, akik 5, 10, 15, 20, 25 stb. évvel ezelőtt kötöttek házasságot itt, vagy bármelyik templomban, szíveskedjenek jelentkezni és feliratkozni a sekrestyében vagy a plébánián.

 


 

2009. december 6.

 

A december 7-ei (hétfői) Biblia óra elmarad.

 

Az Adventi gyertyagyújtás a vasárnapi szentmisék előtt 15 perccel kezdődik.

 

Vasárnap, dec. 6-án, a fél 10 órai szentmisére várunk minden gyermeket, mert diákmise és Szent Miklós püspök ünnepe lesz.

 

Elkezdődtek a hajnali misék. Ezen a héten hétfő, kedd, szerda reggel nincs hajnali mise csak csütörtökön. Utána a plébániára mindenkit szeretettel várunk egy kis teázásra.

 

Adventi lelkigyakorlatot tartunk templomunkban december 7-8-9-én, hétfőn, kedden és szerdán este 5 órakor, melyet Scheffer Attila, kiskunfélegyházi káplán atya fog tartani. A Nagyboldogasszony templomban az Adventi lelkigyakorlat december 10-11-12-én, csütörtök, péntek és szombat este 6 órakor lesz. A lelkigyakorlatot vezeti Msgr. Kovács Péter, gyulai esperes-plébános atya. A lelkigyakorlatok előtt, alatt és után lehetőség lesz elvégezni a karácsonyi szentgyónást. A lelkigyakorlatos napokon mindkét templomban csak este lesznek szentmisék.

 

Kérjük a kedves Testvéreket, hogy ha családtagjaik, ismerőseik között vannak olyan betegek, akik már nem tudnak a templomba eljönni, szíveskedjenek velük megbeszélve, nevüket, címüket, telefonszámukat bejelenteni a sekrestyében vagy a plébánián. Karácsony előtt őket otthonaikban fogjuk felkeresni, hogy szentgyónást, szentáldozást végezhessenek.

 

December 27-én, Szent Család vasárnapján a Nagyboldogasszony templomban a 10 órai szentmisét a jubiláns házasokért fogjuk felajánlani. Kérjük, hogy azok a házaspárok, akik 5,10,15,20,25 stb. évvel ezelőtt kötöttek házasságot itt vagy bármelyik templomban, szíveskedjenek feliratkozni a sekrestyében vagy a plébánián.

 


 

2009. november 29.

 

Köszönjük a kedves Hívek elmúlt vasárnapi, közel 40 ezer forintos adományát a karitász javára. Karácsonyi csomagok készítésére még szívesen fogadunk pénzbeli vagy tartós élelmiszer adományokat, melyeket a plébániára lehet behozni december 6-ig.

 

A mostani vasárnapon megkezdjük az adventi időszakot, az új egyházi évet. A gyertyagyújtás a vasárnapi szentmisén történik.

 

Adventben a Biblia órák hétfőnként 16.00 órakor lesznek a könyvtárban.

 

Elkezdődnek a hajnali misék. Hétfő, kedd, szerda, csütörtök reggel 7-kor tartjuk a hajnali miséket. Utána a plébániára mindenkit szeretettel várunk egy kis teázásra. Pénteken és szombaton reggel nincs hajnali szentmise, csak este 5-kor.

 

December 3-án (csütörtök) az elsőpéntekesekhez csak délután 14.00 órától tud menni pap, pénteken viszont változatlanul egész nap. Kérjük, hogy aki környezetében van elsőpéntekes, az tájékoztassa erről.

 

A KÉSZ szervezésében december 1-én, kedden este 7 órakor a hagyományőrző Végvári Vitézek: Csepin Péter és Zsolnai Gábor mesélnek arról a lovas útjukról, mely Kazahsztán és Magyarország között 6 hónapig tartott. Az előadás helye: a Nagyboldogasszony plébánia nagyterme.

 

Jövő vasárnap, december 6-án, a fél 10 órai szentmisére várunk minden gyermeket, mert diákmise és Szent Miklós püspök ünnepe lesz.

 

Adventi lelkigyakorlatot tartunk templomunkban december 7-8-9-én, hétfőn, kedden és szerdán este 5 órakor, melyet Scheffer Attila, kiskunfélegyházi káplán atya fog tartani. A Nagyboldogasszony templomban az Adventi lelkigyakorlat december 10-11-12-én, csütörtök, péntek és szombat este 6 órakor lesz. A lelkigyakorlatot vezeti Msgr. Kovács Péter, gyulai esperes-plébános atya. A lelkigyakorlatok előtt, alatt és után lehetőség lesz elvégezni a karácsonyi szentgyónást. A lelkigyakorlatos napokon mindkét templomban csak este lesznek szentmisék.

 

Megérkeztek a 2010-es naptárak, kalendáriumok, karácsonyi képeslapok, Bibliák, amelyek az újságos asztalon, illetve az irodában kaphatók.

 

Kérjük a kedves Testvéreket, hogy ha családtagjaik, ismerőseik között vannak olyan betegek, akik már nem tudnak a templomba eljönni, szíveskedjenek velük megbeszélve, nevüket, címüket, telefonszámukat bejelenteni a sekrestyében vagy a plébánián. Karácsony előtt őket otthonaikban fogjuk felkeresni, hogy szentgyónást, szentáldozást végezhessenek.

 

December 27-én, Szent Család vasárnapján a Nagyboldogasszony templomban a 10 órai szentmisét a jubiláns házasokért fogjuk felajánlani. Kérjük, hogy azok a házaspárok, akik 5,10,15,20,25 stb. évvel ezelőtt kötöttek házasságot itt vagy bármelyik templomban, szíveskedjenek feliratkozni a sekrestyében vagy a plébánián.

 


 

2009. november 22.

 

A november 22-i perselypénzt a karitász javára gyűjtjük és továbbítjuk.

 

November 27-én a szentmise után Képviselőtestületi ülést tartunk.

 

A jövő vasárnapon megkezdjük az adventi időszakot. A gyertyagyújtás a vasárnapi szentmisén történik.

 


 

2009. november 15.

 

November 19-én (csütörtök) Szent Erzsébet napján egész napos Szentségimádást tartunk templomunkban. 8.00 órakor lesz Szentségkitétel, este a szentmise előtt 16.30-17.00-ig közös Szentségimádás.

 

A közelgő adventre készülődünk, ezért november 21-én (szombaton) 9.00 órától a Nagyboldogasszony plébánián adventi koszorúkötés, mézeskalács készítés, valamint képeslapok készítése lesz, amelyre szeretettel várjuk a hittanos gyerekeket és szüleiket.

 

November 21-én (szombaton) 16.00 órakor a Nagyboldogasszony plébánián a hittanos gyerekek szüleinek szülői értekezlet lesz.

 

A november 22-i perselypénzt a karitász javára gyűjtjük és továbbítjuk.

 


 

2009. november 8.

 

November 13-án (péntek) 16.00-17.00-ig Szeretetláng imaórát tartunk.

 

Folytatódik az Ibolyás-úti kereszt helyreállítása. Újjáépítésre került a talapzat, az időjárás függvényében a jövő héten megtörténik a kereszt csiszolása, felületkezelése. Továbbra is kérjük azokat, akik anyagiakkal, hozzátudnak járulni a helyreállításhoz jelezzék ezt a plébánia irodán.

 


 

2009. november 1.

 

November 5-én (csütörtökön) 16.00-tól 17.00-ig a Jézus Szíve Társulat imaórát tart.

 

November 7-én (szombaton) 16.00-tól 17.00-ig papi és szerzetesi hivatásokért imaórát tartunk.

 

A jövő héten folytatódik az Ibolyás-úti kereszt helyreállítása. Már megtörtént a környezetének megtisztítása, illetve leemelésre került a kereszt a megdőlt talapzatról. Továbbra is kérjük, akik anyagiakkal, vagy munkájukkal hozzátudnak járulni a helyreállításhoz jelezzék ezt a plébánia irodán.

 

Az 575. Szent György Cserkész Csapat nagy örömmel vár cserkészeket csapatába. Jelentkezni lehet minden pénteken 16.00 órakor a Piroska János tér 4 sz. alatt a Kolostor épületében. Foglalkozások péntekenként 16.00 órától. Részletes tájékoztató a hirdető táblán megtekinthető.

 

A Rózsafüzér Társulat Tagjai szeretettel várnak új tagokat, érdeklődőket közösségükbe, akik szívesen bekapcsolódnának imáikkal. Érdeklődni a csoportvezetőknél lehet (Németh Mátyásné, Sarusi Ferencné).

 

November 1-jén, Mindenszentek napján, vasárnap du. 2 órakor megtartjuk a szokásos temetői szentmisét, a temetőben nyugvó összes megholtért. A szentmise után sírszentelést tartunk. Mindenszentek napján este már nem lesz szentmise a Nagyboldogasszony templomban.

 

November 2-án (hétfőn) a szentmise után tartjuk templomunkban a halottainkért a megemlékezést.

 

Az újságos asztalon borítékokat helyeztünk el, amelyekben egy üres lap van. Erre lehet felírni halottaink nevét, akikért egész évben a keddi szentmiséket "Az Egyházközség elhunytjai" szándékkal felajánljuk. Kérjük, hogy a borítékokat minél előbb szíveskedjenek visszajuttatni a sekrestyébe, vagy a plébániára.

 

November 7-én, szombaton Egyházmegyei Családnap lesz Csengelén. A nap témája: "Pénzben nem mérhető örökségünk". - Hogyan adjuk át keresztény értékrendszerünket gyermekeinknek?" Minden családot, gyermekeikkel együtt várnak Csengelére erre az egész napos rendezvényre.

 


 

2009. október 25.

 

November 1-én, Mindenszentek napján, vasárnap du. 2 órakor megtartjuk a szokásos temetői szentmisét, a temetőben nyugvó összes megholtért. A szentmise után sírszentelést tartunk. A sírszentelést előre be kell jelenteni valamelyik plébánián. Ennek díja 2 ezer forint. Arra is felhívjuk a kedves hívek figyelmét, hogy Mindenszentek napján este már nem lesz szentmise a Nagyboldogasszony templomban.

 

November 02-án (hétfőn) a szentmise után tartjuk a halottainkért a megemlékezést.

 

Az újságos asztalon borítékokat helyeztünk el, amelyekben egy üres lap van. Erre lehet felírni halottaink nevét, akikért egész évben a keddi szentmiséket "Az Egyházközség elhunytjai" szándékkal felajánljuk. Kérjük, hogy a borítékokat minél előbb szíveskedjenek visszajuttatni a sekrestyébe, vagy a plébániára.

 

November 7-én, szombaton Egyházmegyei Családnap lesz Csengelén. A nap témája: "Pénzben nem mérhető örökségünk". - Hogyan adjuk át keresztény értékrendszerünket gyermekeinknek?" Minden családot, gyermekeikkel együtt várnak Csengelére erre az egész napos rendezvényre.

 

Október 25-én, az esti szentmise után, 19 órai kezdettel hangverseny lesz a Nagyboldogasszony-templomban.
Közreműködik: Ács József orgonaművész Palatinus Violetta ének- és fuvolaművész, valamint a csongrádi Zenebarátok Kórusa.
A belépés ingyenes. Adományokat köszönettel elfogad a kórus, a 2010. évi vatikáni szereplésük támogatására. Mindenkit szeretettel várunk a hangversenyre.

 


 

2009. október 18.

 

Már most hirdetjük a kedves Testvéreknek, hogy nov. 1-én, Mindenszentek napján, vasárnap du. 2 órakor megtartjuk a szokásos temetői szentmisét, a temetőben nyugvó összes megholtért. A szentmise után sírszentelést tartunk. A sírszentelést előre be kell jelenteni valamelyik plébánián. Ennek díja 2 ezer forint. Arra is felhívjuk a kedves hívek figyelmét, hogy Mindenszentek napján este már nem lesz szentmise a Nagyboldogasszony templomban.

 

Október 22-én, csütörtökön du. 4 órakor a tiszaalpári Zárdatemplomban, a Tisza-menti Missziós Napokat megnyitó ünnepi szentmise lesz, melyet dr. Bábel Balázs, a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye érseke tart.

 

Jövő vasárnap, okt. 25-én lesz Mindszenten a templom búcsúja, amelyet délelőtt 10 órakor fognak tartani. Szeretettel várják Tiszaalpárra és Mindszentre is a csongrádi híveket.

 

Jövő vasárnap este fél 6-kor a Nagyboldogasszony templomban Skapuláré-körmenetet tartunk a templomban.

 

A Katolikus Hivatásgondozó Intézet rajzpályázatot hirdet a papok évében gyerekeknek "Ilyennek látom a papunkat" címmel. Beküldési határidő: okt. 31. A rajzpályázat részletei a hirdetőtáblán olvashatók.

 


 

2009. október 11.

 

Az 575. Szt. György Cserkész Csapat nagy örömmel vár cserkészeket csapatába! Jelentkezni lehet minden pénteken 16.00 órakor a Piroska János tér 4 sz. alatt a Kolostor épületében. Foglalkozások péntekenként 16.00 órától. Részletes tájékoztató a hirdető táblán megtekinthető.

 

A Rózsafüzér Társulat Tagjai szeretettel várnak új tagokat, érdeklődőket közösségükbe, akik szívesen bekapcsolódnának imáikkal. Érdeklődni a csoportvezetőknél lehet (Németh Mátyásné, Sarusi Ferencné).

 

Az Ibolyás úton lévő kereszt javítására munkások jelentkezését várjuk szombatra (Okt. 17.)

 

A jövő vasárnapon a perselypénzt a missziók javára gyűjtjük és továbbítjuk a Püspökség felé.

 

November 01-jén, Mindenszentek napján a temetőben délután 14.00 órakor lesz szentmise. A szentmise után kerül sor sírszentelésekre, amire jelentkezni a plébánia irodájában, vagy a temetőben lehet. (A sírszentelés 2000,- Ft síronként.)

 

Október 13-án (kedden) emlékezünk meg Zsótér Antal plébános atya halálának 1. évfordulójáról a Nagyboldogasszony templomban a kedd reggeli 7.00 órás és a vasárnapi (Okt. 18.) 10.00 órás szentmisében.

 

A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége Csongrádi Csoportja szeretettel meghívja Önt és kedve Családját 2009. október 14-én (szerdán) 18.00 órára a csongrádi Városi Galéria előadótermébe, ahol Dr. vitéz Varga Tibor jogtörténész folytatja előadássorozatát: "A Boldogságos Szűz Birodalma" címmel. A belépés ingyenes, hozzájárulást az előadó költségeire szeretettel elfogadnak.

 


 

2009. október 4.

 

Október hónapban minden nap közös Rózsafüzér imádkozást tartunk a szentmisék előtt fél órával.

 

Október 10-én, szombaton 9.00 órától játékokkal, kürtős kalácssütéssel egybekötött szüreti nap lesz a hittanos gyerekek részére, amire szeretettel várunk minden érdeklődőt.

 

Október 11-én 17.00 órától a "FERENCESEK EMLÉKÉRE" címmel zenés-irodalmi műsor lesz templomunkban, ahol fellépnek a Csongrádi Versmondók Körének tagjai.

 

Október 11-én diákmise lesz.

 

Az 575. Szent György Cserkész Csapat nagy örömmel vár cserkészeket csapatába! Jelentkezni lehet minden pénteken 16.00 órakor a Piroska János tér 4 sz. alatt a Kolostor épületében. Foglalkozások péntekenként 16.00 órától. Részletes tájékoztató a hirdető táblán megtekinthető.

 

Minden pénteken este a szentmise után énekkari próbát tartunk, amelyre szeretettel várjuk az énekkar tagjait és mindazokat, akik szeretnének énekelni.

 

Kedden, október 6-án, az aradi vértanúk ünnepének 160. évfordulóján, délután 5 órakor ünnepi szentmisét tartunk a Nagyboldogasszony templomban. A szentmise után 6 órakor a gimnáziumnál folytatódik az ünnepség. Mindenkit szeretettel várnak a szervezők.

 

Nagyszabású kórustalálkozó lesz a Váci Székesegyházban okt. 10-én, szombaton 1500 énekes részvételével. A nap folyamán a kórusok bemutatkozó hangversenyt adnak, délután 4 órakor pedig dr. Beer Miklós váci püspök Úr szentmisét mutat be az összkórus részvételével. Minden érdeklődőt szeretettel várnak. A kórustalálkozón a Nagyboldogasszony templom énekkara is részt vesz.

 

Az Ibolyás úton lévő kereszt javítására munkások jelentkezését várjuk a jövő szombatra (Okt. 10.) valamint az utána következő szombatra.

 

Kéthetente csütörtökön a szentmise után csoportos beszélgetős ima összejövetelt tartunk a kolostor épületében a könyvtárban, amelyre szeretettel várunk minden érdeklődőt, a hittanos gyerekek szüleit, vagy akik most indulnak el a hit útján és szeretnék imaéletüket mélyíteni. Legközelebbi imaalkalom: okt. 08.

 

Regőczi István atya (az "Isten vándora") közös imára szólít fel minden magyar hívő embert Magyarok Nagyasszonya ünnepe alkalmából. Az imára hívás részletesen a hirdetőtáblán tekinthető meg.

 


 

2009. szeptember 27.

 

Október hónapban minden nap, közös Rózsafüzér imádkozás lesz a szentmisék előtt fél órával.

 

Az 575. Szent György Cserkész Csapat nagy örömmel vár cserkészeket csapatába! Jelentkezni lehet minden pénteken 16.00 órakor a Piroska János tér 4 sz. alatt a Kolostor épületében. Az első jelentkezési nap 2009.09.25. Foglalkozások péntekenként 16.00 órától. Részletes tájékoztató a hirdető táblán megtekinthető.

 

A Nagyboldogasszony templomban a mostani vasárnap az esti szentmise előtt fél 6-kor Skapuláré-körmenetet tartunk.

 


 

2009. szeptember 20.

 

Hétfőnként a szentmise után folytatódik a felnőtt katekézis a kolostor épületében.

 

Szeptember 21-én (Hétfőn) 17.00 órakor Tiszaalpáron a zárdában Korzenszky Richárd tihanyi bencés perjel tart előadást.

 

Szeptember 24-én (csütörtökön) 16.30 órakor Galli János emlékhangverseny lesz a Nagyboldogasszony templomban.

 


 

2009. szeptember 13.

 

Templomainkban a szentmisék rendje a következőképpen alakul:

 

Nagyboldogasszony templomban:
hétfő - szerda: reggel 7 órakor
csütörtök - szombat: este 6 órakor
vasárnap: délelőtt 8-kor, 10-kor és este 6-kor

 

Szent József templomban:
hétfő - szombat: este 5 órakor
vasárnap: délelőtt fél 10-kor

 

Bokroson minden vasárnap reggel 8-kor

 

Felgyőn minden vasárnap délelőtt 11 órakor lesznek a szentmisék.

 

A mostani vasárnapon a délelőtt fél 10 órai szentmisében ünnepélyes hittanos tanévnyitó szentmisét tartunk, amelyben kérjük a Szentlélek segítségét az egész évre. A hittanosokat és szüleiket, nagyszüleiket erre a szentmisére hívjuk és várjuk.

 

A mostani vasárnapon du. 4 órakor keresztszentelés keretében újra felállításra kerül az ún. "rontói kereszt". Azoknak hirdetjük, akik esetleg nem tudják ennek a pontos helyét, hogy fél 4-kor együtt fogunk indulni személykocsikkal a Simmer-tanya elől.

 

A szept. 14-vel induló héttől elkezdődnek az óvodákban és az iskolákban a hittanórák. Kérjük a kedves Testvéreket, hogy írassák be gyermekeiket a hitoktatásra, annál is inkább, mert keresztelésükkor a vallásos nevelésükre ígéretet tettek. Azoknak a gyermekeknek is szól ez a hívás, akik még nincsenek megkeresztelve, mert az ő számukra a hittanoktatáson való részvétel egyben a keresztségre való készület is.
Az általános iskolát végzett fiatalok számára ifjúsági összejöveteleket tartunk a Nagyboldogasszony plébánián szombatonként este 7 órától.

 

Szept. 14-től a szentmise után folytatódik a felnőtt katekézis a kolostor épületében.

 

Minden pénteken este a szentmise után énekkari próbát tartunk, amelyre szeretettel várjuk az énekkar tagjait és mindazokat, akik szeretnének énekelni.

 

Csoportos felkészítő indul szept. 16-tól, szerda estétől kezdve hetente egy alkalommal a Nagyboldogasszony plébánián azoknak a felnőtteknek, akik nincsenek megkeresztelve, vagy nem voltak elsőáldozók és bérmálkozók. Kérjük a kedves Testvéreket, hogy ha a rokonságban vagy ismerőseik között vannak ilyen felnőttek, szíveskedjenek őket ezekre az összejövetelekre hívni és biztatni.

 

Szept. 19-én, jövő szombaton egész napos Szent Gellért Egyházmegyei Ifjúsági Találkozó lesz Szegeden a Piarista Gimnáziumban. A program és a részletek a hirdetőtáblán olvashatók.

 

Kéthetente csütörtökön a szentmise után csoportos beszélgetős ima összejövetelt tartunk a kolostor épületében (könyvtár), amelyre szeretettel várunk minden érdeklődőt, a hittanos gyerekek szüleit, vagy akik most indulnak el a hit útján és szeretnék imaéletüket mélyíteni. Legközelebbi imaalkalom: szept. 24.

 


 

2009. július 26.

 

Szentesen, a Szent Anna búcsút (ma), július 26-án, a délelőtt 10 órakor kezdődő szentmise keretében tartják, melyet Forgó Miklós atya mutat be.

 

Vasárnap este 1/2 7-től skapuláré körmenetet tartanak a Nagytemplomban.

 

Templomunkban a porciunkula-i búcsút jövő vasárnap, augusztus 2-án tartjuk, délelőtt 11 órai kezdettel.

 

A két lelkipásztor búcsúzó szentmiséjét templomunkban (ma), délelőtt 9-kor, a Nagytemplomban pedig, este 7-kor tartják.

 

Az új plébános Salamon László apátfalvi plébános lesz, káplánja pedig Cibián Miklós gyulai káplán.

 

Szerdán, egész napos Szentségimádás lesz a Nagytemplomban. Du. 16.30-tól közös szentségimádás és áldás.

 


 

2009. július 12.

 

A kunszentmártoni Kármelita Rendház búcsúját, (ma) vasárnap, július 12-én, délelőtt 10 órakor tartják, melyre szeretettel várják a Szűzanyát tisztelő híveket.

 

Filmvetítés lesz a nagyplébánián, kedden, este 7 órakor, melyen a "Mária, Jézus Anyja" című filmet láthatjuk. Szeretettel várunk mindenkit.

 

Csütörtökön Kármelhegyi Boldogasszony ünnepe.

 

Szentesen, a Szent Anna búcsút július 26-án, a délelőtt 10 órakor kezdődő szentmise keretében tartják, melyet Forgó Miklós atya mutat be.

 

Egyházközségünkben személyi változások lesznek augusztus 1-től.

 

Janes Zoltán plébánost püspök úr Nagyszénásra nevezte ki plébánosnak.

 

Péntek Zsolt káplán atyát pedig Elekre, plébániai kormányzónak.

 

Az új plébános Salamon László apátfalvi plébános lesz, káplánja pedig Cibián Miklós gyulai káplán.

 

 

 

| 2021 | 2020 | 2019 | 2018 | 2017 | 2016 | 2015 | 2014 | 2013 | 2012 | 2011 | 2010 | 2009 | 2008 |

 

Fel!

 

Szent József templom hirdetései     •     2009

 

 

2009. június 14.

 

Kedden este 7 órától a nagyplébánián, vetített képes úti beszámoló lesz a franciaországi testvérvárosban tett látogatásról. Az egyházi és világi küldöttség az ottani testvérváros látványos egyházi ünnepségén vett részt az elmúlt héten.

 

Jegyesoktatás lesz 4 alkalommal azok számára, akik az idén kötik egyházi házasságukat. Őket pénteken este 3/4 8-ra várjuk a nagy plébánia nagytermébe.

 

Pénteken Jézus Szíve ünnepe. Az esti szentmise előtt l7.45-től énekelt Jézus Szíve litánia lesz.

 

A héten elhunytakért a gyászmisét csütörtökön este mutatjuk be.

 

A Tiszazugi Zenei Fesztivál záró hangversenye június 28-án, este 6 órakor kezdődik a Nagytemplomban. Emiatt az esti szentmise elmarad.

 

Június 19-én, pénteken este 6 órakor tartják a tiszaalpári Jézus Szíve templom búcsúját, melyre szeretettel várják a híveket.

 

Szombaton külön busz indul Forgó Miklós atya pappá szentelési szentmiséjére, mely a szegedi dómban lesz. Reggel 8 órakor indulunk a Kistemplom, majd a Nagytemplom elől. Jelentkezni lehet a plébánián. Az útiköltség 1.000 forint.
A pappá szentelés napján, szombaton délután 4 órakor pedig a Nagytemplomban mutatja be első szentmiséjét, melyre már most hívjuk meg ismerőseinket is! Ünnepeljünk együtt városunk szülöttjével! Azon a napon már több szentmise nem lesz a Nagytemplomban. Az újmisét követően szerény agapéval szeretnénk megvendégelni a szentmisén résztvevő híveket. Ezért szeretettel kérjük, hogy amint a templombúcsúra szoktak, úgy most is szíveskedjenek segíteni a sütemények elkészítésében. Ezeket a nagy-plébániára lehet behozni szombaton reggel 8-tól délután 3-ig. Előre is köszönjük mindenkinek jószívű segítségét.

 

Ösztöndíjpályázatot írt ki a "Károly és Gizella szeretet" alapítvány fiatalok részére, melyben tanulmányaik finanszírozásában szeretnének segíteni. Bővebb tájékoztató a faliújságon megtalálható.

 

A Szent Rókus templom felújítási munkálatai miatt előreláthatólag jövő év végéig ott nem lesznek szentmisék. Természetesen a Szent Rókus búcsút augusztus 14-én megtartjuk a szabadtéri oltárnál.

 


 

2009. május 31.

 

Elsőáldozás lesz Felgyőn, ma, Pünkösdvasárnap, fél 12-kor. A Nagytemplomban június 7-én, vasárnap 10 órakor.

 

Ma, a Hősök napján, ünnepi megemlékezést tartanak a Hősök szobránál délelőtt 9 órától. Ünnepi beszédet mond Gilicze András református lelkész.

 

Pünkösdhétfőn a Nagytemplomban csak reggel 8 órakor, a kistemplomban csak este 6 órakor lesz szentmise.

 

Június 2-án, kedden, délután 5 órakor a Nagytemplomban jótékonysági hangverseny lesz. Közreműködnek a zeneiskola tanárai és énekkara. A belépő 500 forint, melyet egy csongrádi kisgyermek gyógykezelésére fordítanak.

 

Talán már többen látták a temetőben sétálva, hogy Zsótér Antal atya síremléke elkészült. Ennek megáldása jövő vasárnap, június 7-én, délután 5 órakor lesz rövid szertartás keretében a temetőben. Szóljunk minél több ismerősünknek. Szeretettel várunk mindenkit.

 


 

2009. május 17.

 

Elsőáldozás lesz Felgyőn, május 31-én, Pünkösdvasárnap, fél 12-kor. Itt, Piroskavároson május 24-én, 9 órakor. A Nagytemplomban június 7-én, vasárnap 10 órakor.

 

Rajzpályázatot indítunk általános iskolás gyermekek részére, "Kedvenc bibliai történetem" címmel. A pályázatról bővebben a faliújságon olvashatnak. A pályaműveket május 18-ig kell leadni a plébánián, melyből egy kiállítást rendezünk a templomban. Ennek ünnepélyes megnyitója jövő vasárnap, a 10 órai szentmise után lesz.

 

Szent Orbán napi búcsút tartunk jövő vasárnap, délután 3 órakor Bokroson, a Szent Orbán szobornál. Akik nem tudnak személygépkocsival kijönni, őket a Művelődési Háztól, fél 3-kor induló ingyenes busz fogja kiszállítani a dü1őbe. Az autóbusz a kistemplomot is érinti, ott is fel lehet szállni. Köszönetet mondunk a Privóczki családnak, akik a buszt ingyen rendelkezésünkre bocsátják.

 

Egyházközségi zarándoklat indul június 13-án, szombaton, Győrbe és Pannonhalmára. Utunk során megtekintjük a győri bazilikát, ahol szentmisén veszünk részt, a Könnyező Mária kegyképet, majd a kármelita és bencés templomot, a püspöki kincstárat. Pannonhalmán pedig az 1000 éves múltra visszatekintő apátságot. Az útiköltség 5000 forint. Jelentkezni mindkét plébánián lehet. Kérjük, hogy költőpénzt a múzeumi belépőkre mindenki hozzon magával (kb. 1.000 Ft)

 

Június 20-án, szombaton külön busz indul Forgó Miklós atya pappá szentelési szentmiséjére, mely a szegedi dómban lesz. Reggel 8 órakor indulunk a Kistemplom, majd a Nagytemplom elől. Jelentkezni lehet a plébánián. Az útiköltség 1.000 forint. A pappá szentelés napján, szombaton délután 4 órakor pedig templomunkban mutatja be első szentmiséjét, melyre már most hívjuk meg ismerőseinket is!!! Ünnepeljünk együtt városunk szülöttjével!

 

Ösztöndíjpályázatot írt ki a "Károly és Gizella szeretet" alapítvány fiatalok részére, melyben tanulmányaik finanszírozásában szeretnének segíteni. Bővebb tájékoztató a faliújságon megtalálható.

 

Rendezvények:

 

Tiszaalpáron május 25-én, hétfőn délután 5 órától Korzenszky Richárd bencés perjel előadását hallhatjuk.

 

"Átváltozunk" címmel pünkösdi lelki délután lesz Szegváron a Csongrádi Agapé Közösség vezetésével. Bővebb tájékoztatás a faji újságon megtalálható.

 

Hangverseny lesz a Nagytemplomban május 23-án, szombaton este 3/4 8-tól, az esti szentmise után. Orgona, hegedű és énekhangra, kiváló művészek előadásában. A belépés díjtalan.

 

Hangversenyt ad a Városi Galériában a székelyudvarhelyi énekkar szombaton, 17 órától, majd a Nagytemplomban a vasárnap 9.40-től.

 

Pünkösdváró napot tartanak Hódmezővásárhelyen, a Szent István templomban, május 23-án szombaton 9-18 óráig. Információk a faliújságon.

 


 

2009. április 26.

 

Szerdán, egész napos Szentségimádás lesz a Nagytemplomban. Du. 16.30-tól közös szentségimádás és áldás. Kérjük, hogy az újságos asztalra kihelyezett ívre iratkozzanak fel mindazok, akik már tudják, hogy mikor végzik egyéni Szentséglátogatásukat.

 

Jövő szombaton este diákmise lesz a piroskavárosi templomban, este 6 órától.

 

Jövő vasárnap, május 3-án, 10 órakor újmisét mutat be a Nagytemplomban Ft. Retkes Zsolt kiskunmajsai káplán atya. A szentmise végén újmisés áldást ad. E szentmise keretében áldjuk meg azt a két, 1800-as évek végén készült festményt, melyet a katolikus bálon összegyűlt tombola- és más felajánlásokból újíttatunk fel. Köszönet érte mindazoknak, akik segítették templomunk szebb é tételét. Ezen a vasárnapon köszöntjük az édesanyákat is, és ekkor ünnepeljük a papi és szerzetesi hivatások világnapját is.

 

Májusban a litániák a szentmisék után lesznek.

 

Rajzpályázatot indítunk általános iskolás gyermekek részére, "Kedvenc bibliai történetem" címmel. A pályázatról bővebben a faliújságon olvashatnak. A pályaműveket május 18-ig kell leadni a plébánián, melyből egy kiállítást rendezünk a Nagytemplomban. Ennek ünnepélyes megnyitója május 24-én lesz.

 


 

2009. április 19.

 

Hétfőn a katekézis elmarad.

 

Szerdán 17 órakor a Múzsa Alapvető Művészeti Iskola hangversenye lesz a Nagytemplomban. Szeretettel hívunk mindenkit. Bővebb tájékoztató a faliújságon megtalálható.

 

A búzaszentelést jövő vasárnap, a 9 órai szentmise keretében tartjuk.

 

Jövő vasárnap az esti szentmise előtt fél 7-től skapuláré körmenet lesz a Nagytemplomban.

 

Mához két hétre, május 3-án, 10 órakor újmisét mutat be a Nagytemplomban Ft. Retkes Zsolt kiskunmajsai káplán atya. A szentmise végén újmisés áldást ad. Eszentmise keretében áldjuk meg azt a két, 1800-as évek végén készült festményt, melyet a katolikus bálon összegyűlt tombola- és más felajánlásokból újíttatunk fel. Köszönet érte mindazoknak, akik segítették templomunk szebb é tételét.

 

Egyházközségi zarándoklatot szervezünk megfelelő számú jelentkező esetén, Bajorországba, augusztus 21 és 24 között. Jelentkezni lehet a plébániákon.
>> bővebben <<

 


 

2009. április 12.

 

Egyházközségünk valamennyi tagjának áldott, szent, boldog
Húsvéti ünnepet kívánunk!

 

A Nagytemplomban, április 19-én, az Isten Irgalmasság vasárnapján a 10 órai szentmise keretében, bérmálás lesz, melyet megyéspüspök úr végez. E szentmise keretében teszik le az ünnepélyes esküt az új képviselőtestület tagjai. Szeretettel várunk mindenkit.

 

Húsvéthétfőn reggel 9 órakor lesz szentmise.

 

Szombaton, április 18-án, délelőtt 9 órakor a bérmálásra készülők szentgyónása és a bérmálás próbája lesz a nagytemplomban. Kérem, hogy a bérmálkozók, a szülők és a bérmaszülők jöjjenek el.

 

Jövő vasárnap, az Isteni Irgalmasság vasárnapján Szentségimádási órát tartunk a szentmise előtt, 8 órától. Jöjjünk el minél többen, hogy életünkre Isten segítségét és irgalmát kérjük.

 

Köszönetet mondunk mindazoknak, akik az ünnepi készületben, akár a templomtakarításban, vagy a virágokra szánt adományokkal és a templom díszítésévei szebbé tették ünnepünket. Köszönöm továbbá a liturgiákban közreműködő énekkarnak és a ministránsoknak szolgálatát.

 

Egyházközségi zarándoklatot szervezünk megfelelő számú jelentkező esetén, Bajorországba, augusztus 21 és 24 között.

 

Egy napos zarándoklat is indul május, vagy június egyik szombatján, Győrbe, melynek részleteiről jövő vasárnap tájékoztatjuk a kedves híveket.

 


 

2009. március 29.

 

Nagyböjt péntekjein keresztúti ájtatosságot végzünk, az esti szentmise előtt negyed 6-tól. Ne feledkezzünk el a nagyböjt péntekjeire vonatkozó hústilalomról.

 

A Kisréti Otthon lakói húsvéti ajándéktárgyakat, díszeket készítettek, amelyekért adományokat elfogadnak az Otthon javára. Vasárnapokon a 9 órai szentmisék után lehet ezeket megtekinteni a templom bejáratánál.

 

Kérjük a kedves Testvéreket, hogy húsvét közeledtével szíveskedjenek azokat a betegeket bejelenteni a plébánián, akik nem tudják otthonaikat elhagyni és szeretnék elvégezni a húsvéti szentgyónást és szentáldozást. A nagyhét szerdáján, április 8-án fogjuk őket meglátogatni. Kérjük, hogy erre a lehetőségre biztassák idős, beteg rokonaikat, ismerőseiket.

 

Április 5-én vasárnap, Virágvasárnap a 9 órai szentmise keretében tartjuk a barkaszentelést és a passiót.

 

Április 4-én szombaton, este 6 órakor templomunkban diákmise lesz.

 

A gyermekek hangversenyének első próbája április 4-én, szombaton délelőtt 9 órakor, az Ifjúsági Házban kezdődik.

 

Húsvéti tojásfestésre várjuk a gyermekeket és a szülőket április 8-án, szerdán délután 3 órára a Nagyboldogasszony plébániára.

 


 

2009. február 22.

 

A mai perselygyűjtés a Katolikus iskolák részére történik. Mindenkit buzdítunk, hogy lehetősége szerint támogassa a katolikus oktatást.

 

Vasárnap este Skapuláré körmenet lesz fél 6-tól a szentmise előtt a Nagytemplomban.

 

E héten, szerdán, hamvazószerda. Elkezdődik a nagyböjti időszak. Hamvaszószerda és nagypéntek szigorú böjti napok. Ezeken a napokon csak háromszor étkezünk, ebből egyszer lakunk jól és tartózkodunk a húseledel fogyasztásától. A nagyböjt többi péntekjén sem fogyaszthatunk húst.

 

Nagyböjt péntekjein keresztúti ájtatosságot végzünk az esti szentmise előtt negyed 5-től.

 

Elkezdődnek a jegyesoktatások: február 28-án, szombaton 17 órakor lesz az első ilyen alkalom, a nagyplébánián. Aki még nem jelentkezett, de házasságát az idei esztendőben szeretné megkötni, kérjük, hogy mihamarabb jöjjön be a plébániára és a jegyesoktatáson is vegyen részt.

 

Tájékoztatjuk a kedves híveket, hogy egyházközségünk vallási műsora, a Jóhír, meghatározatlan időre szünetel. Több olyan nehézség is akadt, amelynek megoldása rövid időn belül nem valósulhat meg, ezért kellett a rádió vezetőségével közösen meghoznunk ezt a döntést.

 


 

2009. február 1.

 

Az idén ismét megrendezzük a Csongrádi Katolikus Bált, február 7-én, szombaton este a Magyar Király dísztermében. A jegyek 3.500 forintért megvásárolhatók a plébániákon. Kérjük, hogy akik tombolatárgy felajánlásával hozzá tudnak járulni a bálhoz, az ajándéktárgyakat a plébániára szíveskedjenek behozni, melyet ezúton is köszönünk. A tombola bevételét templomunk gazdagítására fordítjuk. A vacsora a jegy árában benne van, azonban innivalót és süteményt kérjük, hogy mindenki hozzon magával.
>> bővebben <<

 

Ma délután 17.15- és 17.45 között a Gong Rádióban, a 87.6-os hullámhosszon, ismét jelentkezik a Jóhír.

 

Február 2-án, hétfőn Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe. Az ünnepi szentmise és gyertyaszentelés este 5 órakor lesz.

 

Kedden, Szent Balázs püspök és vértanú ünnepén a szentmise után Balázs-áldás lesz, ugyanúgy a vasárnapi szentmise után is.

 

Jövő szombaton 7-én, este 5 órakor diákmise lesz templomunkban.

 

Ma Szentlélek szeminárium indul, és tart 8 héten át a Nagyplébánián. A lelkigyakorlatok minden vasárnap 15 órakor kezdődnek. Azoknak ajánljuk, akik szeretnék hitüket még inkább megismerni és elmélyedni benne. Jelentkezni lehet a plébánián.

 

A nagyplébánián, kedden este a szentmise után Biblia-órát tartunk, szerdán, este pedig szintén a szentmise után a Szent Pál apostolról szóló játékfilm 1. részét vetítjük szintén a nagyplébánián.

 

Baross Gábor karnagy úr, a Tiszazugi Zenei Fesztivál meghatározó alakja, életének 79-ik évében elhunyt. Temetése pénteken délután negyed 3-kor lesz a budapesti Farkasréti temetőben.

 


 

2009. január 25.

 

Ma van az ökumenikus imahét zárónapja, egyéni imádságainkban kérjük Istent, segítsen minket, hogy egyházaink közös értékeit felfedezve egymáshoz is közeledni tudjunk.

 

A hét szentjei: Ma, vasárnap, Szent Pál apostol ünnepe van, hétfőn Szent Timóteusz és Titusz püspökök emléknapja, szerdán Aquinói Szent Tamás egyháztanító, szombaton az ifjúság nagy nevelőjének, Bosco Szent Jánosnak ünnepe lesz.

 

Már most hirdetjük, hogy a NAGYTEMPLOMBAN, a február 2-án kezdődő lurdi kilenced miatt, a kilenced alatt minden szentmise este 6 órakor kezdődik, így a hétfő, kedd, szerda reggeli szentmisék elmaradnak. Február 11-én pedig a szentmise a lurdi oltárnál lesz.

 

Szerdán, egész napos Szentségimádás lesz a hidegre való tekintettel a nagyplébánián. A reggeli szentmise után az Oltáriszentséget körmenetszerűen áthozzuk a plébániára. Du. 16.30-tól közös szentségimádás és áldás.

 


 

2009. január 18.

 

Az idén ismét megrendezzük a Csongrádi Katolikus Bált, február 7-én, szombaton este. A jegyek 3.500 forintért megvásárolhatók a plébániákon. Kérjük, hogy akik tombolatárgy felajánlásával hozzá tudnak járulni a bálhoz, az ajándéktárgyakat a plébániára szíveskedjenek behozni, melyet ezúton is köszönünk. A tombola bevételét templomunk gazdagítására fordítjuk.
>> bővebben <<

 

Holnap a 10 órai szentmise keretében emlékezünk meg a Máltai Szeretetszolgálat alapításának 20-ik évfordulójáról. Ehhez kapcsolódóan, hétfőn délután fél 4-tól a mozi előtti térre jön egy Máltai interaktív busz. Szeretettel várják az érdeklődőket, ahol képes beszámolóval és más programokkal emlékeznek az elmúlt 20 évre.

 

Az ökumenikus imahét alkalmából istentiszteleteket tartunk kedden délután 5 órakor a piroskavárosi Szent József templomban, szerdán pedig a református templomban, szintén 5 órakor. Kedden Gilicze András református lelkész, szerdán pedig Péntek Zsolt káplán atya prédikál. A bibliaóra éppen ezért ezen a héten elmarad!!!

 

A hét szentjei: Ma, vasárnap Árpádházi Szent Margitra emlékezünk, csütörtökön pedig boldog Batthyány-Strattmann Lászlóra.

 

Jövő vasárnap este a szentmise előtt fél 6-tól skapuláré körmenet lesz, a nagy-templomban.

 

Szentlélek szeminárium indul február első vasárnapjától 8 héten át a plébánián. A lelkigyakorlatok minden vasárnap 15 órakor kezdődnek. Azoknak ajánljuk, akik szeretnék hitüket még inkább megismerni és elmélyedni benne. Jelentkezni lehet a plébánián.

 

Böjte Csaba atya féle asztali naptár kapható 1.000 forintért, mellyel az atya munkáját és az árvaházat támogatjuk.

 

Szeretettel várjuk a híveket január 24-én, szombaton a Szent József-templomba, ahol az esti szentmise után 18 órától zenés áhítatra kerül sor.

 


 

2009. január 4.

 

Ma, vasárnap, Vízkereszt ünnepén a 9 órai szentmise keretében végezzük a vízszentelést.

 

Elkezdődnek a házszentelések. Akik szeretnék Isten áldását ilyen formában is lakásukra és életükre kérni, szándékukat jelezzék a plébánián, vagy a sekrestyében.

 

Ma, vasárnap fél 12-kor Felgyőn is lesz szentmise.

 

Január 12-én, hétfőn délután 5 órakor a tiszaalpári kolostorban, Dr. Korzenszky Richárd bencés perjel előadást tart "Ég és föld" címmel.

 

Örömmel tájékoztatjuk a kedves híveket, hogy a KÉSZ szervezésében a Városi Galériában január 13-án, kedden este 6 órától, előadást tart Ft. Dr. Stella Leontin, c. prépost, nógrádi főesperes, balassagyarmati plébános úr. Augusztusban a templombúcsút ő tartotta és most nagy örömünkre szolgál, hogy ismét városunkban köszönthetjük. Kérem, hogy minél több ismerősünknek szóljunk, ne hagyják ki ezt a felejthetetlennek ígérkező előadást. A belépés díjtalan.

 

E héten már ismét lesz bibliaóra, katekézis és énekkar a megszokott időben.

 

Jövő vasárnap, Urunk megkeresztelkedésének ünnepén fél 12-kor a Szent Rókus templomban gitáros szentmise lesz.

 

Diákmise lesz templomunkban, január 10-én, szombaton délután 5-kor.

 

Minden vasárnap 17.15- és 17.45 között a Gong Rádióban, a 87.6-os hullámhosszon, Jóhír címmel, egyházközségünk vallási műsora jelentkezik. Ajánljuk minél több ismerősünknek.

 

Azok a jegyespárok, akik az idei esztendőben tervezik megkötni egyházi házasságukat, kérjük, hogy mihamarabb jelentkezzenek a plébániákon, hogy a jegyesoktatást idejében elkezdhessük.

 

 

Hirdetések

 

| 2021 | 2020 | 2019 | 2018 | 2017 | 2016 | 2015 | 2014 | 2013 | 2012 | 2011 | 2010 | 2009 | 2008 |

 

Fel!

 

Hirdetések / Korábbi hirdetéseink / 2009. év